Ahogy beköszönt a tavasz és a nappalok egyre hosszabbak, a kerékpárosok is egyre nagyobb számban jelennek meg az utcákon. A Veszprémi Polgárőr Egyesület idén is aktívan részt vesz a város közbiztonságának fenntartásában, és ennek jegyében biciklire pattanva járőrözik a lakótelepeken.

Híreink
A sport és a jótékonyság ismét kéz a kézben járt vasárnap, amikor immár kilencedik alkalommal rajtolt el a Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány által szervezett Koraszülöttfutás. Az esemény célja nem csupán a közösség összekovácsolása, hanem a koraszülött ellátás támogatása is, hiszen minden egyes lépés a legkisebbekért történik.
Motorosok áldással indulhattak útnak Sümegen
2025.május 10-én, szombat délelőtt a sümegi Ferences templom előtt különleges eseménynek lehettek tanúi a helyiek és a résztvevők. Közel hetven motoros gyűlt össze, hogy részt vegyenek az ünnepélyes Harley Davidson felvonuláson.
Május 1-jén rendezték meg a BalatonFondo 2025 kerékpáros versenyt, amely a sport és a közösség ünnepe volt Veszprém vármegyében. Minden járásból érkeztek polgárőreink, akik az előre egyeztetett településen megkapták az eligazítást, majd elfoglalták a számukra kijelölt helyszínt. Az esemény zavartalan lebonyolítását a polgárőrség és a rendőrség...
A közlekedésbiztonság érdekében elengedhetetlen, hogy minden járművezető betartsa a közlekedési szabályokat, különösen, ha motorosokról van szó. Egy nem mindennapi videó látott napvilágot, ahol egy motoros rendőr és polgárőr társa tilos előzést végző motorosokat kapcsol le.
Felhívás Polgárőr Akadémia képzésre
Tisztelt Elnök Asszony/Úr! Az idei évben is megrendezésre kerül a Polgárőr Akadémia. Mellékelten küldöm a tájékoztatót, továbbá a jelentkezés lapot. A pontos helyszínről a későbbiekben tudnak információval szolgálni.
A szombati rendezvényen állatvédelmi érzékenyítő bemutatók, előadások, szakmai diskurzusokra is sor került, elmélyülve mindezzel a felelős állattartás témakörében.
Volt egyszer egy Polgárőr Akadémia, amely a XX. megrendezésre kerülő képzés ként vált ismertté, a résztvevő polgárőrök számára. Az akadémia célja nem csupán szakmai tudás átadása volt, hanem az is, hogy azok, akik szívvel-lélekkel szolgálnak, elkötelezett közösségi szereplőkké váljanak. A képzések fontossága egy polgárőr életében kiemelkedő, hiszen...
Meghívó
Meghívó a Vármegyei állatvédelmi mintaprogramot előkészítő rendezvényre
Tisztújító küldöttgyűlés Pétfürdőn + (Videó)
Megtartotta tisztújító küldöttgyűlését a Veszprém Vármegyei Polgárőrségek Szövetsége 2025. 04. 05-én szombaton Pétfütdőn.
Ifjú Polgárőr toborzó videó
Kemenesszentpéter Község Polgárőrsége büszkén mutatja be a legújabb kezdeményezését, amely a fiatal generáció bevonását célozza meg közösségi szolgálatokba. Az egyesület régóta együttműködik több oktatási intézménnyel, és sikeresen vonzza a diákokat közösségi tevékenységeire.
2025. március 25-én Kemenesszentpéter Község Polgárőrsége "Szedjük Együtt!" címmel hirdetett szemétszedési akciót, amely során példaértékű közösségi összefogás valósult meg. Az eseményen közel 50 lelkes résztvevő csatlakozott, és közös erővel 26 zsák szemetet gyűjtöttek össze a település környékén, tisztábbá és rendezettebbé téve a környezetet.
A Polgárőr Érdemkereszt arany fokozatával és 100.000 forintos működési támogatással ismerte el dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke a fennállásának 30 éves évfordulóját ünneplő Balatonalmádi Polgárőr Egyesület eredményes munkáját.
Dr. Túrós András, aki Takács Bélával, a Veszprém Vármegyei Polgárőrségek Szövetsége alelnökével vett...
Kemenesszentpéter Község Polgárőrsége mély tisztelettel emlékezett meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseiről, koszorúzással adózva emlékük előtt.
Szolgálatok a Nemzeti ünnepen
A Nemzeti ünnep alkalmából több polgárőr egyesület tett eleget az elnöki körlevélben foglalt felhívásnak, aktívan hozzájárulva az önkormányzati ünnepségek sikeréhez és biztonságához, valamint koszorúkkal fejezve ki tiszteletüket a hősök iránt.
Az Országos Polgárőr Szövetség március 15-i ünnepségén több elismerést is kaptak vármegyénk polgárőrei. Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere a polgárőrség érdekében végzett kimagasló szakmai tevékenysége elismeréséül, nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából a Köz Szolgálatáért Érdemjel Ezüst fokozatát adományozta Csik Gábornak, a...
Elismerések a projektzáró rendezvényen
Március 14-én tartotta az Országos Polgárőr Szövetség és a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet projektzáró rendezvényét. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott ünnepségen a KTI ügyvezetőjétől és az OPSZ elnökétől vehettek át elismerést azok a polgárőrök, akik kimagasló teljesítményt nyújtottak a közlekedésbiztonság területén.
Elnöki körlevél
Tájékoztatom, hogy a 2025. március 15-i hivatalos állami ünnep, valamint a hozzá kapcsolódó rendezvények eseménymentes, megfelelő színvonalú biztosítása kiemelt fontossággal bír.
Első alkalommal szervezett a helyi, illetve a megye egyéb településeiről érkezett polgárőröknek és családjaiknak közbiztonsági nappal egybekötött családi napot a Tapolcai Rendőrkapitányság és a Vármegyei Polgárőrségek Szövetsége. Az eseményt ma a kellemes, napfényes, tavaszias időjárás is támogatta.
Farsangi járőrözés a Bakonyban – Ilyet a zirci apátság udvarán még nem nagyon láthatott (videó)
Komótosan léptettek a lovak a zirci apátság díszudvarán, az egyik nyergében lovas rendőr ült, polgárőr társa volt vele. A bakonyi járőrözés farsang idejére esett, ezért a rendőrség ilyen módon télűző rendezvényt is biztosított, és szokatlan, de szép látványt nyújtott az egyenruhás és segítője a négylábúakkal a néptáncosok között is.
A Veszprém Vármegyei Polgárőrségek Szövetsége elnöksége pályázati felhívást tesz közzé a szövetség elnökségi tag tisztségének betöltésére.
2025.02.26-án a veszprémi járás polgárőreinknek, Babicz Mihály r. alezredes közrendvédelmi osztályvezető, intézkedés taktikai oktatást tartott. Ennek keretén belül, közel egy órás önvédelmi bemutató is bemutatásra került.
A Veszprém Vármegyei Polgárőrségek Szövetsége elnöksége pályázati felhívást tesz közzé a szövetség elnöki tisztségének betöltésére.
Kemenesszentpéter Község Önkormányzat felkéréseknek eleget téve 2025.02.23-án, Kemenesszentpéter Község Polgárőrsége hat felnőtt és négy ifjú polgárőrrel részt vett a "Télbúcsúztató kiszebáb égetés a Rába parton" néven meghirdetett rendezvényen, melyet az óvodások farsangja követett a helyi kultúrházban.
Megjelent a Miniszterelnökség által biztosított forrásból "A Városi Civil Alap keretében "civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása 2025." című alprogram pályázati kiírása. Pályázni február 10-től március 12-ig lehet.
Tisztelettel meghívjuk Önt és családját a Családos polgárőrök szakmai közlekedésbiztonsági felkészítése és képzése című rendezvényünkre. Bővebb információk a cikkben!
Megjelent a Miniszterelnökség által biztosított forrásból a Magyar Falu Program Falusi Civil Alap keretében 2025-ben meghirdetett "civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása" című alprogram pályázati kiírása.
Január 25-én a fővárosban folytatódott az Országos Polgárőr Szövetség és az Országos Rendőr-főkapitányság közös fórumsorozata. A rendőrség Teve utcai központjában a budapesti, Pest, Fejér, Komárom-Esztergom, illetve Veszprém vármegyei polgárőr egyesületek vezetői kaptak tájékoztatást a polgárőrség idei kiemelt szakmai programjáról, azaz a gyermek-...