A berhidai sok munka hozza a gyümölcsét
Berhidai Városi Polgárőrség újabb sikeres akciója

Illusztráció
Nagyfeszültségű kábelek lopása, a játszópark megrongálása (amely közel másfélmillió forintra rúgott), a sorozatos betörések miatt fokozott járőr szolgálatot rendeltem el. Így nappal három fő kerékpáros, este öt-hat fő kerékpáros és gépkocsis járőr teljesít szolgálatot.
Április 27-én hajnali egy óra körül a vezetésemmel gyalogos ill. gépkocsis járőrözést hajtottunk végre. Mikor a Táncsics utcai Lila ABC-hez értünk, egy fiatalember rohant felénk, hogy a Péti út irányába menekül egy sárga csuklyás elkövető, aki megrongálta ill. megpróbálta felfeszíteni az ABC hátsó ajtaját. Meglátva a polgárőr-járőr autót elmenekült a helyszínről.
Azonnal üldözőbe vettük, közben erősítést kértem a rendőr járőröktől, akik három percen belül a helyszínen voltak. Az üldözéshez újabb rendőri egység csatlakozott. A házat, ahová az elkövető bemenekült, a rendőrség megfigyelés alá vonta, így mi levonultunk a területről és visszatértünk a bűnügyi helyszínre. Azt biztosítottunk, amíg bűnügyi helyszínelők meg nem érkeztek. Amíg a helyszínelők dolgoztak, mintegy három utcával arrébb újabb betörés történt.
Az a tény, hogy a rendőrség dolgozik egy bűnügyben és mellette újabb betörés történik, jelzi, hogy mennyire szükség van a polgárőrség jelenlétére. A rendőrjárőr balról, mi jobbról közelítettük meg a helyszínt, és párhuzamosan kezdtük felkutatni az elkövetőket. Ez a taktika bevált, hajnali fél három körül bilincs csattant az elkövető kezén. A rendőrség és a polgárőrség kiválóan dolgozott együtt.
Negyedéves elszámolásunk: 77 nap - 1398 óra.
Az órák megoszlása: lovas szolgálat 41 óra, gyalogos 432 óra, kerékpáros 310 óra, autós szolgálat 594 óra, rendőrrel közös szolgálat 21 óra.
Összes megtett kilométer 2103.
Tisztelettel. Kovács Attila
Berhida Városi Polgárőrség elnöke