A jövő fontos feladata a tagság fiatalítása

2020.01.06

Eredményes évet zártak a településen és a térségben működő polgárőr-egyesületek, hangzott el a szervezetek közös évzáró tanácskozásán.

A Balatonalmádi járásban működő polgárőrszervezetek vezetői havi rendszerességgel tartanak egyeztető fórumot, a közelmúltban tartott évzárón elismeréseket is átadtak.

Borbély Zoltán, a Balaton- almádi Rendőrkapitányság megbízott vezetője méltatta a polgárőr-egyesületek egész éves tevékenységét, és arról is beszélt, hogy új alapokra helyezik a polgárőrséggel való együttműködést. Az idei statisztikákról elmondta, a 2018-asnál kevesebb, 55 személyi sérüléssel járó közúti baleset történt a településen december közepéig.

Büki Zsolt rendőr százados kiemelte, a rendezvények biztosítását idén is a polgárőrséggel közösen végezték, a jövő évi feladatok közül pedig megemlítette a Giro d' Italia kerékpárverseny hazai szakaszát, melynek biztosításában a rendőrség mellett a polgárőrség is részt vesz.

Balogh Csaba, a Balaton- almádi Polgárőr Egyesület elnöke kiemelte, csaknem negyedszázados működésük legeredményesebb évét zárták abból a szempontból, hogy sem betörésről, sem betörési kísérletről nem kaptak jelzést. Hozzátette, 2020-as tervükben a közterületi jelenlét erősítése és a családon belüli erőszak visszaszorítása szerepel.

Büki Zsolt rendőr százados kiemelte, a rendezvények biztosítását idén is a polgárőrséggel közösen végezték, a jövő évi feladatok közül pedig megemlítette a Giro d' Italia kerékpárverseny hazai szakaszát, melynek biztosításában a rendőrség mellett a polgárőrség is részt vesz.

Büki Zsolt, Balogh Csaba, Borbély Zoltán és Nyemcsok Györgyné a fórumon
Fotó: Balogh Ákos/Napló

Nyemcsok Györgyné járási koordinátor arról beszélt, fontos feladatuk a tagság fiatalítása, ugyanis a polgárőrség munkájában főként az idősebb korosztály vesz részt.

A tanácskozáson a járásban működő polgárőr-egyesületek egy-egy tagját díjazták éves munkájuk elismeréseként.

Forrás:https://www.veol.hu/