A polgárőrök is figyelhetik az élő kameraképeket
Élő képen követik a polgárőrség emberei Bőcsön az esetleges jogsértéseket, és szükség esetén értesítik az illetékes hatóságokat.
"Tizenhét kamera van a településen, amelyek minden stratégiai helyet figyelnek. Például a ki- és bekötő utakat, közterületeket, parkokat" - tudatta szerkesztőségünkkel a Bőcsi Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöksége. Hozzátették: hatékonyan csak olyan pontra tudnak menni, ahol vélhetően meg kell előzni a bajt. "Fontos leszögezni, hogy ezáltal nemcsak az üzemanyaggal tudunk takarékoskodni, hanem pontosan nyomon tudjuk követni egy esetleges jogsértő útvonalát a településen" - közölték.
Van hozzá joguk
A jelenleg hatályos törvények szerint élő képet követhetnek a polgárőrség emberei. Azonban az ezt a munkát végző adott személynek azonosítószámmal, tehát érvényes polgárőr-igazolvánnyal kell rendelkeznie, valamint a feladat ellátására előzetes felkészítő oktatáson kell részt vennie.
A feladat elvégzésében csak a polgárőr-egyesület és az üzemeltető - az önkormányzat, a rendőrség, a közterület-felügyelet - között megkötött együttműködési megállapodás alapján vehet részt, és kizárólag a kamera által továbbított képek megfigyelésében működhet közre. A korábbi felvételeket nem nézheti vissza, azt csak hatósági jogkörrel rendelkező személy teheti meg. Az észlelt, aktuális jogsértésekre, gyanús, rendkívüli esetekre - mint amilyen a segítségnyújtás, a mentés - köteles azonnal reagálni, valamint a rendszernek nem lehet az üzemeltetője.
Forrás, fotó: ÉM