BalatonFondo 2025: Magyarország legnagyobb országúti kerékpáros versenye

2025.05.02

Május 1-jén rendezték meg a BalatonFondo 2025 kerékpáros versenyt, amely a sport és a közösség ünnepe volt Veszprém vármegyében.  Minden járásból érkeztek polgárőreink, akik az előre egyeztetett településen megkapták az eligazítást, majd elfoglalták a számukra kijelölt helyszínt. Az esemény zavartalan lebonyolítását a polgárőrség és a rendőrség összehangolt munkája biztosította, segítve a versenyzők biztonságát és a közlekedés koordinálását.

A mezőny reggel 8:30-kor rajtolt Balatonfüred Vitorlás teréről, majd a 68 kilométeres táv során érintette többek között Tihanyt, Aszófőt, Balatonszőlőst, Tótvázsonyt, Vöröstót, Mencshelyt, Dörgicsét, Vászolyt és Pécselyt. A hosszabb távot választók ezen kívül Nagyvázsonyon, Kapolcson és Tapolcán is áthaladtak, mielőtt Badacsonytomaj, Kővágóörs és Mencshely érintésével visszatértek Balatonfüredre.

A BalatonFondo a legendás Giro d'Italia emlékére jött létre, amely 2022-ben hazánkból rajtolt. Azóta az amatőr kerékpárosoknak is lehetőségük van megtapasztalni a világ egyik legnagyobb biciklis versenyének útvonalát. Idén több mint 1300 résztvevő vágott neki a kihívásnak, és a verőfényes időjárás is hozzájárult a rendezvény sikeréhez.

A BalatonFondo egyre nagyobb népszerűségnek örvend, és mára vitathatatlanul Magyarország legnagyobb országúti kerékpáros eseményévé vált. Hálás köszönet illeti a polgárőröket és a rendőrséget, akik nélkül ez a nagyszabású verseny nem valósulhatott volna meg!