Chipleolvasót kapnak a vármegyei szövetségek
Húsz darab chipleolvasót adományozott a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány az OPSZ vármegyei szövetségeinek. A készülékeket, a jelenleg kiválasztás alatt álló vármegyei állatvédelmi referensek kapják meg, de a későbbiekben további leolvasók is érkeznek majd.
A chipleolvasókat augusztus 24-én adta át Dr. Vetter Szilvia, a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány elnöke dr. Túrós Andrásnak, az OPSZ elnökének, és Molnár Zoltánnak, a polgárőrség Kutyás Szolgálati és Állatvédelmi Tagozat vezetőjének.
Mint arról korábban hírt adtunk, március végén együttműködési megállapodást kötött az OPSZ és a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány. Ezt követően az Országos Polgárőr Szövetség május 13-i Küldöttgyűlése módosította az Alapszabályát és létrehozta az önálló Kutyás Szolgálati és Állatvédelmi Tagozatát, majd a Szövetség elnökségének június 16-i ülésén megválasztották a Tagozat vezetőit és tagjait.
A tagozatnak egyebek közt az lesz a feladata, hogy kiépítsen egy saját információs hálózatot, hogy a polgárőrök tudják, mire figyeljenek a haszon- és társállatok tartásánál és hova juttassák el a felderítéseik eredményeit. A polgárőröknek a jövőben az állatkínzások felderítésén túl a szaporítótelepek felkutatásában is komoly szerepe lesz a településeken.
Molnár Zoltán emlékeztetett arra, hogy a polgárőrök, főleg a lóval és kutyával dolgozók, eddig is sok állatvédelemmel kapcsolatos jelzést adtak, de a jövőben koordináltabb formában szeretnék ezt a feladatot végezni. Ennek érdekében a tagozat, a vármegyék által jelenleg kijelölés alatt álló, állatvédelmi referenseknek igyekszik majd minden segítséget megadni. A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány támogatásával oktatásokat tartanak számukra, szakmai iránymutatást adnak, de ellátják őket chipleolvasóval is.
Bakonyi Ágnes, OPSZ