Dr. Bilisics Péter felhívása

2024.09.16

Dr. Bilisics Péter, az Országos Polgárőr Szövetség katasztrófavédelmi alelnökének felhívása az árvízvédelmet segíteni akaró polgárőrök számára.

A tegnapi és a mai napon is több jelzés érkezett hozzám, hogy az árvízzel sújtott területeken segítséget szerettek volna nyújtani a polgárőrök. Ez nagyon dicséretes dolog – mondja dr. Bilisics Péter, az Országos Polgárőr Szövetség katasztrófavédelmi alelnöke annak kapcsán, hogy a Duna és mellékfolyói mentén rekordméretű árvíz várható.

– A feladatokat szakszerűen koordinálva kérem, hogy az egyesületek elnökei vegyék fel a kapcsolatot a települések polgármesteri hivatal munkatársaival, akik a helyi katasztrófa- és polgári védelmi feladatokat látják el, hívják fel a polgárőrök figyelmét a várható igénybevételre, amely a védművek őrzésvédelmi feladatai mellett az aktív védekezési feladatokra is kiterjedhet. Mérjék fel a védekezésbe bevonható arra minden tekintetben alkalmas polgárőrök létszámát és ellenőrizzék az esetlegesen rendelkezésükre álló technikai eszközök működőképességét.

Kérem a polgárőröket, hogy jelen helyzetben sem feledkezzenek meg a vadon élő állatokról, és ha szükséges, segítsék a vadmentést az adott terület vadgazdálkodási szakembereinek iránymutatása alapján.

Ez úton kérek mindenkit, hogy az esetleges szabad kapacitásokat ne összevissza ajánlják fel, hanem a bilisics@pmpsz.hu e-mail címre, vagy +36-30-944-3856 mobiltelefonszámomon jelezzék felém vagy a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség 24 órás szakmai ügyeletének 06-23-414-126 telefonszámán, hogy milyen technikai eszközzel, hol, mettől-meddig történt a szolgálat, illetve történt a koordináció után a segítségnyújtás, illetve fényképfelvételeket is küldhetnek. Igyekszünk úgy koordinálni a munkánkat, hogy ahol a szükség, ott legyen az összehangolt polgárőr segítség.

Dr. Bilisics Péter ezúton is köszöni minden polgárőrnek az árvíz miatt nyújtott esetleges segítségét és kér mindenkit, hogy az árvízvédelmi munkák közepette is vigyázzanak maguk és mások testi épségére.

Fotó: Szalai Attila (Százhalombatta PE) és Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség

Forrás: https://opsz.hu/