Emlékplakett a tagozatvezetőnek

2017.01.09

Szent György emlékplakettel ismerte el a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Theil Tamás munkáját.

Theil Tamás érdemelte ki a Sümegi járás legeredményesebb polgárőre címet 2016-ban. A lovas tagozat vezetője a 22 fős tagság munkáját irányítja. Szervezi a szolgálatot, vezeti a szükséges nyilvántartást, gondoskodik a szolgálat ellátásához szükséges lovakról. A tagok rendszeresen járőröznek a szőlőhegyen, a mezőgazdasági területeken és a zártkerteknél. Kint vannak hétvégén és ünnepnapokon is. A fagypont alatti hőmérsékletben ugyanúgy helytállnak, mint a kánikulában.

Lovaikkal a legnehezebben megközelíthető helyekre is el tudnak jutni. A lovas tagozat tavaly több, mint 1000 óra közterületi szolgálatot látott el. Theil Tamás lovas szakemberként a lovas szolgálatot ellátó polgárőrök képzésében is vállal feladatot.

Molnár Zoltán elnök adta át az emlékplakettet Theil Tamásnak Fotó: Tisler Anna

Szeptemberben gyümölcstolvajokat juttatott rendőrkézre. Az indoklásban elhangzott, hogy a lovas tagozat három évvel ezelőtti megalakulása óta a városhoz tartozó külterületeken nem történt bűncselekmény.

Molnár Zoltán, a polgárőr egyesület elnöke elmondta, hogy a gépkocsizó polgárőrök munkájával is elégedett, tavaly több, mint 5000 óra közterületi szolgálatot teljesítettek.

A polgárőrségnek is köszönhető, hogy Sümeget, mint az ország legbiztonságosabb településeinek egyikét említik a statisztikák, ahol sem a városban, sem a külterületeken nem jellemző a bűnelkövetés.

Forrás:https://veol.hu