Évértékelő közgyűlés Kemenesszentpéteren
Megtartotta 2023-as évértékelő közgyűlését a Kemenesszentpéter Község Polgárőrsége, ami a megjelent tagokkal határozatképes volt.
A Veszprém Vármegyei Polgárőrségek Szövetsége képviseletében, Pintér Domonkos tett eleget a meghívásnak és vett részt a gyűlésen. Pintér Domonkos köszöntötte a jelenlévőket és a Veszprém Vármegyei Polgárőrségek Szövetsége nevében, megköszönte az egész évben végzett munkájukat.
Az elnöki köszöntő után munkájuk elismeréseként a több mind 20 éves szolgálat ellátásért, ajándéktárgyat kapott, Töreki Győző, Bagarus László és Szabó Géza.
Hegedüs Brigitta az egyesület alelnöke elmondta, hogy köszönettel tartoznak Hegedüs Kuti Piroskának és Gaál Judit Ilonának a sok segítségért, illetve külön köszönet a Vági polgárőr egyesület képviselőinek, hogy elfogadták a meghívást!
Örömmel számolt be arról is, hogy a két egyesület között, együttműködési megállapodás jött létre.
A közgyűlésen elhangzott beszámolókat a tagok elfogadták, majd a rendezvényt vacsorával és kötetlen beszélgetéssel zárták!
Köszönjük az információt Hegedüs Brigittának az egyesület elnökének.