Évértékelő küldöttgyűlés Herenden + videó

2024.04.22

Megtartotta szokásos, évi küldöttgyűlését a Veszprém Vármegyei Polgárőrségek Szövetsége 2024. 04. 20-án szombaton Herenden.

Valente József köszöntötte a jelenlévőket, Brányi MáriaVeszprém alpolgármester asszonyát, Jánszky Lajos Lászlót Herend polgármesterét, Anda György r. ezredes, rendészeti főkapitány-helyettes Urat, Dr. Túrós András nyugalmazott rendőrtábornok Urat, az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) elnökét, Huszár Péter alezredes Urat, a Veszprém Vármegyei Kormányhivatal védelmi bizottság vezetőjét, dr. Csillag István tűzoltó ezredes Urat, a Veszprém Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóját, Kerekes Péter Urat, a Balatoni Vízi Polgárőr Egyesület elnökét valamint a megjelent városi Rendőrkapitányokat és Őrsparancsnokokat.

(Valente József levezető elnök)

A közgyűlés elején, egy perces néma felállással emlékeztek meg elhunyt polgárőr társaikról a meghívott polgárőrök és vendégek, majd a napirendi pontok ismertetése következett.

A napirendi pontok ismertetése után az "Év Veszprémi Polgárőre" díj átadására került sor, amit Brányi MáriaVeszprém alpolgármester adott át.

("Év Veszprémi Polgárőre" díjat,  Brányi Mária Veszprém alpolgármester adja át Lampert Dezső részére)


Veszprém Vármegyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a város közbiztonsága érdekében végzett kiemelkedő polgárőri munka alapján minden évben dönt az "ÉV VESZPRÉMI POLGÁRŐRE" elismerésről.

2024-ben Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a város közbiztonsága érdekében kifejtett példaértékű polgárőri munka elismeréseként Lampert Dezső részére az "Év Veszprémi Polgárőre" díjat adományoz.

Folytatásban a Veszprém Megyei Polgárőrségek Szövetség Elnökség szakmai beszámolóját ismertette Mezei József a VeMPSZ elnöke. Beszédében a jelenlévők hallhatták ez elmúlt évben megtartott oktatásokat, rendezvényeket és egyéb elvégzett polgárőr feladatokat.

(Mezei József VeVPSZ elnöke)


Elmondta, 2023. évre is elmondható, hogy az egyesületek tisztességesen és becsületesen teljesítették azönként vállalt feladataikat. Elismerés és tisztelet jár a polgárőrség minden tagjának az önkéntességükért, a köz és külterületeken végzett munkájukért és a töretlen elhivatottságukért. Az elnökség nevében köszönöm, hogy aktívan részt vesztek a vármegyénkben elő emberek biztonságának megőrzésében, illetve fenntartásában. Köszönöm a bűnmegelőzés területén végzett közreműködéseteket, azt az áldozatos és hatékony munkát, amelynek eredményeképpen a vármegyénk közbiztonsága, bűnügyi helyzete tovább erősödött. Az itt élők, illetve ide látogatók biztonságban érezhették magukat az elmúlt évben is. Ezért köszönetemet fejezem ki a tagszervezetek vezetőinek és a szolgálatokban részvevő polgárőreinknek.

Ezt követően VeVPSZ 2023. évi gazdálkodásáról, az egyszerűsített éves beszámoló, majd a VeVPSZ 2024. évi költségvetésének ismertetése következett, amit Pintér Domonkos gazdasági elnökhelyettes távolléte miatt Mezei József ismertetett a jelenlévőkkel.

(Tölgyes Zsolt  FEB elnök)


Következő napirendi pontban a Felügyelő Bizottság beszámolója következett, amit Tölgyes Zsolt a FEB elnöke mondott el a gyűlésen résztvevőknek.

Ezt követően a meghívott vendégek hozzászólásai következtek, elsőként Dr. Túrós András az Országos Polgárőr Szövetség elnökének beszédét hallhatták a jelenlévők. Beszédében megköszönte a polgárőrök munkáját, majd felhívta a figyelmet, hogy a Veszprém Vármegyei polgárőrök legyenek büszkék arra, hogy Magyarország egyik legszebb földrajzi fekvésű táján élnek, ahol jó a közbiztonság és ez által jobb itt élni, mint esetleg az ország egy másik pontján. Beszélt arról is, hogy a VeVPSZ működését nézve nagyon kulturált és intelligens vezetője van a megyei szövetségnek, illetve Mezei József megfelelően képviseli a VeVPSZ érdekeit.

(Dr. Túrós András az Országos Polgárőr Szövetség elnöke)


Folytatásban Anda György r. ezredes, rendészeti főkapitány-helyettes tolmácsolta, Dékány Balázs rendőr ezredes Rendőrfőkapitány úr üdvözletét és köszönetét. Anda György r. ezredes megköszönte a polgárőrök munkáját, majd 2023. évi rendőrségi beszámolóját hallhatták a jelenlévők. Beszédében elmondta, hogy a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság továbbra is stratégiai partnerként tekint a polgárőrségre és amiben tudja támogatja munkájukat.

(Anda György r. ezredes, rendészeti főkapitány-helyettes)


A beszédek után már csak az elismerések átadása volt hátra, ami a következő képen alakult.

A Veszprém megyei Polgárőr Szövetség Elnökségének javaslata alapján az OPSZ:

Polgárőr Érdemkereszt bronz fokozatát adományozza:

  • Szabó Aladár Tamás Taliándörögd Polgárőr egyesület tagjának.

A Veszprém Megyei Polgárőr Szövetség elnöksége a 2014 évben alapította a Szent László plakettet. A megye polgárőrségének munkájában kiemelkedő teljesítés elismerésére, járási koordinátorok és az egyesületi elnökök javaslata alapján az elnökség határozata alapján:

Szent László plakettet adományozza:

  • Kőszegi Ferenc Királyszentistván
  • Gál József Csopak
  • Farkas Csaba Vaszar
  • Major Zsolt Adásztevel
  • Marton György Gógánfa
  • Rezi Lajos Lesencetomaj
  • Mészáros Lajos Gábor Ábrahámhegy
  • Horváth János Vilonya
  • Takács László Veszprém
  • Varga József Szápár
  • Ambrus Zoltán Csögle
  • Kállai Sándor Borszörcsök
  • Mészárosné Kéry Szilvia Öcs
  • Pintér József r. c. főtörzszászlós Veszprémi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály

A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője a rendőrséggel közös aktív szolgálat elismeréseként, a rendőrkapitányságok javaslata alapján

Dicséretben részesíti és a Szent György plakettet adományozza:

  • Vörös Dezső – Dudari Polgárőr Egyesület
  • Mayer Szabolcs – Veszprémi Polgárőr Egyesület
  • Szántó Zsuzsanna – Ajkai Polgárőr Egyesület
  • Noszlopy Dezső – Noszlopi Polgárőr Egyesület
  • Pammer Zoltán – Pápa Város Polgárőr Egyesület
  • Pálinkásné Hegedűs Szimonetta – Tési Polgárőr Egyesület
  • Csécs Zoltán – Tapolcai Polgárőr Egyesület
  • Szántó Krisztián – Sümegi Polgárőr Egyesület
  • Márvány Csaba – Csopaki Polgárőr Egyesület
  • Makai József – Balatonfűzfő Polgárőr Egyesület

Veszprém Vármegyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a város közbiztonsága érdekében végzett kiemelkedő polgárőri munka alapján minden évben dönt az "ÉV VESZPRÉMI POLGÁRŐRE" elismerésről.

2024-ben Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a város közbiztonsága érdekében kifejtett példaértékű polgárőri munka elismeréseként Lampert Dezső részére az "Év Veszprémi Polgárőre" díjat adományoz.

Lampert Dezső az általános iskolai tanulmányait Gyulafirátóton, középiskolai tanulmányait pedig Veszprémben végezte. Tanulmányai után hamarosan bevonult katonának az MH 87. Bakony Harci Helikopter Ezredhez, ahol leszerelését követően még további 6 évet közalkalmazottként dolgozott. A Honvédség után az Országos Mentőszolgálat következett, majd több mint 20 év értékesítőként eltöltött idő után érkezett meg jelenlegi munkájához: a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság Műszaki Osztályán gépjármű ügyintéző.

("Év Veszprémi Polgárőre" díj)


Aktív tagja az Országos Polgárőr Szövetség motoros tagozatának, számtalan rendezvényt biztosítottak közös szolgálattal a Veszprémi Rendőrkapitányság rendőr motorosaival. Munkáját a Veszprémi Rendőrkapitányság két alkalommal Sárkányölő Szent György plakettel ismerte el.

Lampert Dezső több mint 10 éve tagja a Gyulafirátóti Polgárőr Egyesületnek, ahol 2022 óta látja el az elnöki tevékenységeket. Aktív, agilis, segítőkész polgárőr, akinek szívügye a polgárőrség. Vezetői feladatát maximálisan ellátja. Veszprém város rendezvényein hol rendőrrel, hol önállóan rendszeresen részt vesz, szolgálatot teljesít. Szakmai tudása, rátermettsége, elkötelezettsége a polgárőr mozgalom iránt biztosítéka a további sikeres és eredményes munkavégzésnek.

(Az átadásra került menetrögzítő kamera egyike)


A küldöttgyűlés végén Valente József levezető elnök, megköszönte Herend városának és Jánszky Lajos László Herend polgármesterének, hogy az előző évekhez hasonlóan most is lehetőséget biztosított a VeVPSZ rendezvényéhez. Továbbá tájékoztatott mindenkit, hogy a VeVPSZ takarékos gazdálkodásának köszönhetően, húsz darab menetrögzítő kamera került beszerzésre, amik a gyűlés ideje alatt kiosztásra is kerültek.

Szöveg és fotó: Nagy Zoltán



A küldöttgyűlésen készült videó: