Figyelemfelhívó akció a szünidő veszélyeiről
Bűnmegelőzési és közlekedésbiztonsági tájékoztatást tartott a Vörösberényi Általános Iskola diákjainak a helyi polgárőr egyesület a napokban.

Balogh Csaba tájékoztatja a Vörösberényi Általános Iskola diákjait a szünidei veszélyekről
Fotó: Penovác Károly
A Balatonalmádi Polgárőr Egyesület minden évben ellátja hasznos
tanácsokkal a diákokat, ezúttal közvetlenül a szünidő elé időzítették a
tájékoztatót, mondta Balogh Csaba, az egyesület elnöke.
Hangsúlyozta, a gyerekek rendkívül védtelenek, és nagyon könnyen
megtörténhet a baj: azzal, hogy a megszokott rutinból és a felnőttek
fel-ügyelete alól kikerülnek, könnyen veszélybe sodródhatnak.
Hozzátette, a nyári szünetben ezért különösen nagy felelősség hárul rájuk, tisztában kell lenniük azzal, milyen szabályokat kell betartaniuk közlekedéskor, és miképp előzzék meg a baleseteket. Az elnök elmondta, tapasztalata szerint egy ki-egyensúlyozott szülő-gyerek viszonnyal csökkenthetők a kockázatok.
A tájékoztatón - amelyen alsó és felső tagozatos diákok is részt vettek - az elnök felhívta a diákok figyelmét a közlekedési szabályok betartására, különös tekintettel arra, hogy a zebrán ne biciklizzenek, hanem tolják át a kerékpárt. Mindig tájékoztassák a szüleiket arról, hova mennek, hol járnak, emellett a gyerekek a strandolással kapcsolatban is több hasznos tanácsot kaptak.
Balogh Csaba a rendezvényen négy ifjú polgárőr feliratú sárga mellényt adott át Zanathy László igazgatónak. Ennek kapcsán megjegyezte, abban bíznak, hogy az iskola több diákja részt vesz majd a szervezet képzésén a közeljövőben.
A polgárőr egyesület és az iskola között jó a kapcsolat, a szervezet tagjai immár tíz éve segítenek átkelni a diákok-nak az iskola előtti zebrán reggelente. Az egyesület és az intézmény tavasszal együttműködési megállapodást is kötött.
Forrás:https://veol.hu