Fokozott szolgálatot láttak el
A Lovasi polgárőrök a húsvéti ünnepek alatt is vigyáztak a rendre.
Megerősített szolgálatot teljesítettek a
Lovasi polgárőrség tagjai az ünnepi hosszú hétvége alatt. Nagypéntektől
húsvét hétfőig, kétórás váltásokkal a reggeli óráktól, késő estig jelen
voltak gépjárművel és gyalogosan is a település bel,
illetve külterületén. A rendkívüli járványhelyzet miatt döntöttek úgy,
hogy megerősítik a közterületi jelenlétet, mivel a hosszú hétvége miatt
amúgy is sok nyaralótulajdonos látogat le a Balatonhoz. Mivel a Balaton
parti települések többsége lezárta a strandjait és sétányait, ezért arra számítottunk, hogy a szabadba vágyok, az erdőt veszik célpontul. - meséli Simon Róbert az egyesület elnöke.

Dézsi Jánossal VeMPSZ elnökével a polgárőrök
Külterületen és a település több részén is kihelyeztünk figyelemfelkeltő táblákat, amin a település látogatásának mellőzésére, illetve az illegális szemétlerakások megelőzésére hívtuk fel a figyelmet. Dézsi János a Veszprém megyei polgárőrségek szövetségének elnöke is látogatását tette Lovason és elhozta egyesületünk számára az Országos Polgárőr Szövetségtől kapott védőfelszereléseket, fertőtlenítőszereket. Összességében elmondható, hogy esemény mentesen zárult a rendkívüli ünnepi hétvége, ami nagyban köszönhető a helyi polgárőrök áldozatos munkájának is.
Forrás: Dézsi János