II. Osztálytalálkozó a XX. Polgárőr Akadémián résztvevő polgárőröknek

2024.04.17

Második alkalommal szervezték meg a XX. Polgárőr akadémián végzett polgárőrök a találkozójukat. Az idei évben Dombóvár polgárőr egyesülete volt a vendéglátó, ahol szép számmal voltak jelen az ország több településéről, polgárőrök és kísérőik.Veszprém vármegyét Hegedüs Brigitta Pápa járás koordinátora képviselte a kemenesszentpéteri egyesületből, aki fotókkal mellékelve írt erről a találkozóról.

2022.szeptemberében Balatonföldváron volt alkalmam részt venni, egy átfogó képzésen a XX. Polgárőr Akadémián.A színvonalas oktatás mellett, kiváló oktatókat és egy szuper osztályfőnököt Varga Balázst ismerhettem meg. Nagyon gyorsan összekovácsolódott a csapat. 

Számomra már akkor is nagy érték volt megismerni az ország különböző területein tevékenykedő kollégákat. Ez bizonyítja az is, hogy már második éve, megbeszélés alapján mindig más területen tartjuk meg az "osztálytalálkozót" és ezt jelképesen macskakörömbe is tettem. 

Büszke vagyok, hogy ennek a csapatnak a tagja lehetek és megfogadtam, hogy minden terület, ahonnan érkeztek, oda el fogok jutni. Berekfürdő után ebben az évben Dombóváron tettem tiszteletem. Almási Borbála Zsuzsanna az egyesület elnöke fogadta a társaságot számos meglepetéssel. Köszöntőt mondott Dombóvár polgármestere és Rendőrkapitánya. Részt vettünk egy a várost ismertető tárlatvezetésen és megismerhettük az egyesület tagjait! 

Az önként jelentkezők, többek közt személyem is vállaltunk vendég szolgálatot és meglepetésünkre a helyi rendőrség kmb-s csoportjával dolgozhattunk! Az élményeket és tapasztalatokat begyűjtve, bízva a további jó kapcsolatok ápolásában megterveztük a következő találkozót is.

Köszönjük a beszámolót Hegedüs Brigitta Pápa járás koordinátorának.