Karácsonykor is figyeltek a lovas polgárőrök

2016.01.12

Legalább ezer óra szolgálatot vállaltak az idei évre a polgárőrség lovas tagozatának a tagjai a január kilencedikén tartott összejövetelen.

Molnár Zoltán, az egyesület elnöke kérésére mind a tíz megjelent tag vállalta, hogy havonta legalább tíz óra szolgálatot teljesít. A lovasok minden évszakban a legváltozatosabb időpontokban tűnnek fel a járművel nehezen megközelíthető külterületeken, az erdőben, a szőlőhegyen. Rendszeresen látogatják az erdei tisztáson komfort nélküli házban egyedül élő középkorú férfit is. Útjuk során megnézik, a pincék ajtajai, ablakai zárva vannak-e.

Fotó: polgárőrség

A lovas polgárőrök ünnepnapokon is vállalnak szolgálatot. Karácsony délutánján Molnár Zoltán, Kapolcsi Balázs, Kapolcsi Zsolt és Molnár Katalin járta be Bárdiótagot és környékét. Az elnöktől megtudtuk, hogy 2015-ben közel 400 óra lovas szolgálatot teljesítettek. Azóta nőtt a létszámuk, részt vettek egy képzésen. A szőlősgazdák és erdőtulajdonosok kérték, hogy gyakrabban járőrözzenek a területen, a lovas szolgálat megalakulása óta kevesebb kár érte a birtokosokat.

Fotó: polgárőrség

A lovas tagozat legjelentősebb eredménye volt, hogy 2014 őszén megfutamodásra kényszerítettek három pincefeltörőt a Hajnal-hegyen. A szolgálat ellátásához a lovakat Capári Róbert biztosítja, az Országos Polgárőr Szövetség Lovas Tagozata pályázaton öt nyereg vásárlásához adott pénzt, valamint tárgyi hozzájárulásként biztosította a többi felszerelést.

Forrás:https://veol.hu