Kemény küzdelem a Járőrversenyen, 5.- hehyen végzett Veszprém megye.
Immár második alkalommal rendezték meg az Országos Polgárőr Járőrverseny. A június 26-án, Gyenesdiáson megtartott idei döntő a pályavonallal és a feladatokkal, bizony keményen megdolgoztatta a versenyzőket.
A megnyitón Tóth Zoltán, az Országos Polgárőr Szövetség elnöksége és a Sportegyesülete képviselőjeként köszöntötte az indulókat, majd elmondta, hogy ez a verseny azért jött létre, hogy minél több lehetőséget biztosítsanak a sportolásra. Ennek keretében három jelentős programot terveztek ebben az évben az egyik a Velencét körbebicikliző Tekerd Körbe A Velencei Tavat elnevezésű kerékpártúra, a második az Országos Polgárőr Járőrverseny, a harmadik pedig a szeptember végére tervezett Országos Kispályás Labdarugó Bajnokság döntője lesz, ami Budapesten kerül lebonyolításra. Tóth Zoltán felhívta a figyelmet arra is, hogy méltán nevezik Magyarországot sportoló nemzetnek, hisz olimpiai- és világbajnok sokasága fémjelzi ezt a rangot "Szeretnénk, ha ehhez a sportoló nemzet címhez a polgárőrök is hozzájárulnának és ennek érdekében szeretnénk minél több sporteseményt megrendezni a fiataloknak, a középkorosztálynak és az idősebbeknek egyaránt."Gyenesdiás adott otthon az Országos Polgárőr Ifjúsági Tábornak és
ezen belül az Országos Polgárőr Járőrverseny döntőjének is, melyen ebben
az évben 25 csapat indult, hogy megmérettesse magát és tudását. A
háromfős csapatok közt voltak ifjú, fiatal, középkorú és tapasztaltabb
polgárőrök, sőt Kárpátalját képviselve határon túli versenyzők is.
Ezután Gyenesdiás polgármestere, Gál Lajos
köszöntötte a megjelenteket és egyben kiemelte, hogy Gyenesdiás
nagyközség olyan sok polgárőr rendezvénynek adott már otthont, hogy,
akár a Polgárőrség Fellegvárának is lehetne nevezni. Mint mondta, büszke
arra, hogy a Polgárőrség számít Gyenesdiásra, mert ez a településnek is
rang, és azt is tudja, hogy ilyenkor barátságok is köttetnek.
"Én nem tudok mást kívánni, csak annyit, hogy versenyezzetek jól, és nem
csak most, hanem egyáltalában az életben! - mondta a rendezvény egyik
védnökeként Vincze P. Márton, az Országos
Rendőr-főkapitányság Rendészeti Szervek Kiképző Központjának igazgatója.
- A sport egy stratégiai fontosságú tevékenység. Teljesen függetlenül
attól, hogy az illető rendőr vagy sem, a sport akkor is stratégiailag
fontos az ember életében."A rajt után a verseny első körében futniuk kellett a polgárőröknek, majd
ezután következett az akadálypálya. Azon belül volt gumikon való
átfutás, sérültszállítás, kúszás, kerékpározás, önvédelmi szituációs
feladat, rönkcipelés, majd ez egészet egy kör ismételt futás zárta. Az
eredmények a futott időből és a hibapontok rászámolásával jöttek össze.A legjobbaknak a díjakat és jutalmakat dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke és Vincze P. Márton,
az Országos Rendőr-főkapitányság Rendészeti Szervek Kiképző
Központjának igazgatója adta át. Az eredményhirdetésen jelen volt dr. Hatala József a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke, Kolozsi József OPSZ elnökhelyettese, Batiz István, Bárdos Zoltán, Krúg Gusztáv és Gyarmati Sándor megyei polgárőr vezetők. Továbbá Somogy megye képviseletében Pitz Sándor elnökhelyettes, az OPSZ kommunikációs Szervezetének képviseletében Erdős Viktória sajtófőnök, valamint Horváth Róbert Zala megyei elnök - aki egyben a verseny szervezője volt - és nem utolsó sorban Tóth Zoltán, az OPSZ Sportegyesület elnöke.
(Írás: Lőwinger Zoltán, fotók: Sebestyén Jenő)
Az Országos Polgárőr Járőrverseny helyezés sorrendje ekként alakult:
- Kárpátalja III. (ezzel Ők birtokolhatják egy évig a vándorkupát)
- Pest megye IFI
- holtversenyben Békés és Csongrád megye csapata
- Borsod-Abaúj-Zemplén megye I.
- Veszprém megye
- Fejér megye
- Kárpátalja I.
- Borsod-Abaúj-Zemplén megye II.
- Győr-Moson-Sopron megye
- Kárpátalja II.
- Heves megye II.
- Baranya megye
- Vas megye
- Bács-Kiskun megye I.
- Pest megye II.
- Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
- Komárom-Esztergom megye II.
- Komárom-Esztergom megye I.
- Zala megye
- Baranya megye II.
- Bács-Kiskun megye II.
- Hajdú-Bihar megye
- Somogy megye
- Heves megye I.