Konferencia Bándon
2014.március 2.-án került sor a TÁMOP program értékelő és beszámoló konferenciára Bándon

Az áldozattá válás megelőzését és az áldozatok segítését szolgáló Veszprém megyei programban résztvevő egyesületek a projekt tartama alatt, immár negyedik alkalommal vettek részt konferencián azzal a céllal, hogy ez alkalommal áttekintsék az elmúlt több mint másfél évben végzett munka eredményeit.
A konferencia Bánd község kellemes hangulatú vendéglőjének konferencia termében került megtartásra.
A meghirdetett alkalom bevezetőjében Kovács Imre a VMPSZ elnöke szólt a megjelentekhez.
Korponai László a polgárőrség részéről - mint szakmai vezető - visszatekintést adott a program eddigi állomásairól, eredményeiről. Beszámolt a 2013. évben végzett munka adatairól is.
Az ismertetett néhány főbb adat jól mutatta a résztvevő egyesületek projekt cél iránti elkötelezettségüket.

A projektben 19-27 egyesület vett részt váltakozó számban
A fokozott közterületi jelenlétben 343 fő polgárőr tevékenykedett eredményesen.
A közterületi szolgálatban eltöltött órák száma: 23.351 óra.
A rendszeresen látogatott időskorú, elesett, magányos személyek száma 259 fő.
A fenti személyeket a polgárőrök 3.778 alkalommal látogatták meg.
A fokozott közterületi jelenlétben 49.126 km-t használtak fel mely költségét a program fedezte.
A programban 11 egyesület 42 fő polgárőre, 43 lovon önállóan a külterületeken 2.969 órát teljesítettek. Ezzel biztosították a külterületeken élők személy és vagyon biztonságát.
A projekt szakmai vezetője kitért a hátra lévő négy hónap feladataira, a projekt követelményeinek teljesítésére.
Zárszavában megköszönte a résztvevők áldozatkész önkéntes munkáját.
Bánd, 2014.03.02.