Koszorúzás Szent László szobránál

Rendhagyó módon, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Múcsonyban álló Szent László szobornál köszöntötte az OPSZ elnöke a Polgárőrök Napja alkalmából a szövetség tagjait.
Dr. Túrós András rövid köszöntőjében méltatta a polgárőrök önként vállalt tevékenységét és a települések közbiztonságának fenntartásában végzett munkáját, majd a vármegyei szövetség és a rendőrség vezetői, valamint a helyi és környékbeli polgárőrök jelenlétében koszorút helyezett el Szent László szobránál.
A polgárőrség védőszentjét, Szent Lászlót ábrázoló szobrot a polgárőrség megalakításának 30. évfordulója alkalmából avatták fel 2021-ben.
Az emlékhely és Szabó Sándor szobrászművész alkotása széles összefogással és sokak anyagi hozzájárulásával valósult meg.