Közgyűlés Somlóvecse

Somlóvecse
Polgárőr Egyesülete 2011. november 26-án, szombaton 15 órakor tartotta
soron következő közgyűlését.
A gyűlés határozatképes volt. Dittrich
Adrienn, az egyesület elnöke köszöntötte a polgárőröket és a vendégeket.
Kovács Imre, az OPSZ Veszprém megyei elnöke először járt Somlóvecsében.
Kristóf János régióvezető már hazajár településünkre. Kovács Imre
köszöntőjében elmondta, hogy nagyra értékeli, hogy e kicsiny településen
adott az összefogás és fegyelmezetten, kitartóan dolgoznak a
polgárőrök. Kristóf János pedig a polgárőrök fontosabb feladatát emelte
ki, rávilágítva arra, hogy a feladatunk mindig a bűnmegelőzés.
Dittrich Gábor polgármester beszédében kiemelte, hogy mind az 5 önkormányzati képviselő is polgárőr egyben, ami biztosíték lehet a kiegyensúlyozott működésre a jövőre nézve. Az egyesület megköszönte az Önkormányzatnak az eddig nyújtott segítséget.
Az első napirendi pontban 2 új tagot vett fel a szervezet, Bóna Bálint és Pos Norbert személyében. A második pontban döntöttek a tagok az OPSZ által adott támogatás felhasználásáról. Megállapodtak, hogy formaruha beszerzésére, íróeszközök és irodai felszerelésekre, illetve könyvelési díjra fordítják az összeget. Vegyes ügyek keretében megbeszélésre került a szolgálati idő, kinek milyen tapasztalatai adódtak az elmúlt időszakban. Az egyesület hideg szendviccsel, süteménnyel és üdítővel kedveskedett a tagjainak.
A közgyűlés méltó befejezéseként Kovács Imre megyei elnök átadta a kitüntetéseket a lelkiismeretes polgárőri munkáért. Dittrich Adrienn elnök, Vecsei József, Tóth Géza és Darvas Károly részesült elismerésben.
Minden somlóvecsei polgárőrnek kitartást és nagy köszönetet mondott a szervezet vezetője.