Közösen ünnepeltek a dózsavárosiak
Az advent az egymásra figyelés, az egymással törődés, a segítés, a közös várakozás ünnepe.
A városrészben a közös munka eredménye, az összefogás hagyományosan szép példája, hogy együtt ünnepelnek.
A hideg idő ellenére megtöltötték a helyiek a Dózsa teret, ahol már több mint 25 éve rendez karácsonyi műsort a Dózsavárosi nagycsalád. Évről-évre összejönnek, hogy megmutassák közös az ünnep. Hiszen közös a szervezés és a megvalósítás is, amelyben részt vesznek a városrész intézményei: az iskola, az óvoda, a bölcsőde, a nyugdíjas klubok, a civilszervezetek és a polgárőrség. A Városi Művelődési Központtal együttműködve dolgoztak idén is azért, hogy létrejöhessen az ünnepség.
Hegedűs Barbara a városrész önkormányzati képviselője emlékeztetett arra, hogy a karácsony az egyik legfontosabb keresztény ünnepünk, ami a szűkebb baráti és családi közösségeinkről, de tágabb értelemben vett közösségeinkről, a hagyományainkról és európai értékeinkről is szól. Karácsony jó alkalom arra, hogy kicsit megálljunk és egymás felé forduljunk.
Az idei ünnepség különlegessége az volt, hogy a helyi baráti kör kezdeményezésére és az összefogás eredményeképpen, egy szebb, méltóbb betlehemet hoztak létre, amelyet Medveczky Miklós plébános áldott meg.
Forrás:https://www.veol.hu/