KRESZ parkot kapott Veszprém megye
A Veszprém Megyei Polgárőrségek Szövetsége, egy KRESZ parkot kapott az Országos Polgárőr Szövetségtől.
Azért jöttek létre ezek a KRESZ parkok, hogy a kisebb gyerekek 3 - 10 évesek játékos körülmények között tanulják meg a közlekedési szabályokat. A gyártók az utak és a táblák méretét a gyerekekhez szabták, de az igazán menő közlekedésparkokban még villanyrendőr is van. Mini utak, mini járdák, mini zebrával, hogy könnyedén és játékosan megjegyezzék, mikor szabad átmenni az úttesten, hol kinek van elsőbbsége. Melyik az a tábla, ahol meg kell állni, milyen tábla jelzi, ha nem hajthatunk be és hogyan használjunk egy körforgalmat. Merre nem kanyarodhatunk, és merre igen.
Nincs olyan gyerek, aki ezt ne élvezné, ráadásul a szabálykövetésben is egyre profibb lesz, és még nyűgnek sem érzi. Megyénkben elsőként Nagyesztergáron próbálhatták ki a gyerekek egy családi nap alkalmával. Dülk József elmondta, hogy a pályát közösen állították fel a rendőrséggel, és közösen mutatták be az erre vonatkozó szabályokat. Tájékoztatott minket arról is, hogy ezt a KRESZ parkot bármelyik egyesület igénybe veheti, csak a megyei irodával kell egyeztetni. A VeMPSZ elnöksége bízik abban, ha minél több gyerek megismerkedik a közlekedési szabályokkal akkor a gyerekbalesetek száma is csökkenni fog megyénkben.
Nagy Zoltán