Már a kis iskolás is tudja, „Jogában áll hallgatni”
Bakonycsernyei Általános iskolában tartottak előadást a Polgárőr Rádió műsorvezetői, akik a Szápár Polgárőr egyesület tagjai.
2016. április 15-én került megrendezésre az előadás, amit a Polgárőr Rádió két műsorvezetője Nagy Zoltán és Nagy József tartott a Bakonycsernyei Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Intézményben. Február elején indult az a rendhagyó órasorozat, aminek a címe:
" Mert büszkék vagyunk egymásra."
Az 1/A osztályfőnöke Pánczél-Nagy Éva Anna elmondta, hogy az órasorozat lényege megismertetni a gyerekekkel, a szülők munkáját vagy hobbiját. Szerencsére a szülők nyitottak voltak erre a témára és az órasorozatnak köszönhetően rengeteg érdekes munkába lettek a gyerekek beavatva.
Ebben az osztályban tanul a Polgárőr Rádió egyik műsorvezetőjének, Nagy Zoltánnak a lánya, ezért ő tartotta meg az előadást a kicsiknek. Az óra első felében a gyerekek megismerkedhettek a polgárőrség elmúlt 25 évével, az alakulástól egészen napjainkig. A Szápár Polgárőr Egyesületnek köszönhetően a gyerekek kipróbálhatták a polgárőrségnél használt felszereléseket és eszközöket, amit Nagy József polgárőr társunk mutatott meg a kicsiknek.
Nagy sikere volt az adó vevő készülékeknek, és a polgárőr egyenruhának, mert mindenki ki illetve fel is próbálta.
Ezt követően jött az érdekesebb rész, mert a gyerekek megismerkedhettek a Rádió P a Polgárőr Rádió működésével. Miután már minden információt megkaptak a kicsik, indulhatott is az élő kívánságműsor az osztályteremben. A bátrabbak kérhették kedvencüket, amire hatalmas tánc kerekedett az osztályteremben, majd ha a felett kérdésekre jól feleltek értékes ajándékokat kaptak a két műsorvezetőtől illetve a Rádió P-től.
A Polgárőr Rádió minden gyermeknek az osztályban külön ajándékot adott, így aki éppen beteg volt vagy valamiért nem volt ott, az is kapott ajándékot.
Az órasorozatnak köszönhetően a gyerekek megismerkedhettek a polgárőrség 25 éves múltjával, illetve jelenével és a Polgárőr Rádióval. Az előadás végére a gyerekek már hangosan kiabálták a Rádió P szlogenjét- Jogában áll hallgatni!
Köszönjük az iskolának a meghívást, a Szápár Polgárőr Egyesületnek a felszereléseket és az ajándékot, a civil támogatóknak a sok írószert, és a Polgárőr Rádiónak az értékes ajándékokat és ezt a remek előadást.
Nagy Zoltán