Megkezdődött a felkészülés a Gyermek és ifjúságvédelem évére
Az Országos Polgárőr Szövetség II. Félévi Munkatervéről, a költségvetés időarányos végrehajtásáról, a tanévkezdéssel összefüggő polgárőri feladatokról és a polgárőrség gyermekvédelmi programjának irányelveiről is tárgyalt augusztus 30-i ülésén az OPSZ elnöksége Budapesten.
Dr. Túrós András, az OPSZ elnöke a napirendek előtt tájékoztatta a vármegyei elnököket, hogy az ügyészség átfogó vizsgálatot tart a civil szervezeteknél, így a polgárőrségnél is. Legfőképpen a tisztségviselők, egyesületi elnökök mandátumát vizsgálják, és ahol kiderül, hogy a tisztújítást nem tartották meg időben és nem dokumentálták az előírásoknak megfelelően, nem tettek eleget bejelentési kötelezettségüknek, kezdeményezik az egyesület törlését.
Dr. Túrós András felkérte az OPSZ Felügyelő Bizottságát és belső ellenőrt, ellenőrizze, hogy az egyesületek maradéktalanul és a törvényeknek megfelelően eleget tettek-, tesznek-e adminisztrációs kötelezettségeiknek.
Vita nélkül, egyhangúlag elfogadta az elnökség a szövetség II. Félévi Munkatervét, amelyben továbbra is kiemelt hangsúlyt kap az Illegális hulladéklerakó helyek felderítése, és a projekt őszi lezárása. Az Október 23-i ünnepségét október 19-én tartja a polgárőrség, a Polgárőr Akadémiát novemberben Igalon rendezi meg az OPSZ és decemberben 20-án, Budaőrsön lesz a szokásos nagycsaládos polgárőrök karácsonyi ünnepsége. (A Munkaterv hamarosan olvasható lesz a honlapon is)
A jövő héten kezdődő tanév hagyományos országszerte jelentős munkaterhet ró majd a polgárőrségre. Az iskolák környéki gyalogátkelőknél több ezer polgárőr teljesít majd szolgálatot. Szabó Zoltán szakmai elnökhelyettes tennivalókat összegző körlevelét valamennyi vármegyei szövetség és egyesület megkapta. Az elnökség ugyanakkor azt (is) kérte az egyesületektől, hogy "ne, a tavaly is így csináltuk" elvet követve szervezzék meg a szolgálatot a tanévkezdés idejére!
Kiemelt feladatnak tekinti az elnökség a polgárőrség Gyermek- és ifjúságvédelmi programjának előkészítését és elindítását. Az előkészítő munka részeként Szabó Zoltán szakma elnökhelyettes vezetésével munkacsoport alakult, amely kidolgozta a programhoz kapcsolódó irányelveket, részletesen felsorolva mely területeken és miképpen kapcsolódhatnának a hely- és személyismerettel rendelkező polgárőrök az önkormányzatok gyermekvédelmi rendszereihez, de a programot, főként adatvédelmi okokból, még tovább kell finomítania a munkacsoportnak. A 2025 kiemelt programját jövő januárban hirdeti meg a polgárőrség egy országos nyitórendezvénnyel, amelyet regionális fórumok követnek majd.
Tájékoztatót hallgatott meg az elnökség az OPSZ költségvetésének időarányos végrehajtásáról is. Eszerint a bevételek 98 százaléka már befolyt, és a még át nem utalt támogatásokról is pontosan lehet tudni, mikor folyósítják azokat. A kiadások nem lépték túl az előirányzatokat, pazarlásra utaló jeleket sehol sem tapasztaltak, az OPSZ gazdálkodása megfelelő.
A költségvetés kapcsán Dr. Túrós András hangsúlyozta: A polgárőrség gazdálkodásának minden körülmények között átláthatónak, nyilvánosnak, tisztességesnek és takarékosnak kell lennie. "Ez alaptétel nálunk, amiből nem engedhetünk", szögezte le az elnök.
Mint ismeretes, az Országos Polgárőr Napra megszavazott költségeknél 4 millió forinttal kevesebbet költött az OPSZ. Dr. Túrós András javaslatát elfogadva az elnökség jóváhagyta a 4 milliós megtakarítás átcsoportosítását.. Három millió forintból 300 nyári formaruhát és négy strand sátrat vásárolt a balatoni és Velencei-tavi polgárőröknek, egymillió forinttal pedig a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Szövetség gépkocsi beszerzését támogatta az OPSZ.
Az elnökség tájékoztatót hallgatott meg a nyári táborokról, kiemelten az Ifjúsági Tagozat Gyenesdiáson tartott táborairól, amelyek a szabadidő kellemes és hasznos eltöltése mellett lehetőséget biztosítottak az ifjúsági referenseknek a polgárőrség és a toborzás formáinak mélyebb megismerésére, az ifjú polgárőröknek pedig a felkészülésre a leendő polgárőri feladataikra.
Az OPSZ elnöksége új tagfelvételről is döntött. Egyhangú szavazással az OPSZ tagszervezetei sorába választotta az Egri Felsővárosi Polgárőr Egyesületet.
F. Gy. A.
Fotó: Bakonyi Ágnes