Megnyitották Gyenesdiáson a vendégszolgálati szezont

2025.07.19

Július 18-án hivatalosan is megnyitották a sorrendben tizenhetedik, gyakorlatilag tizenötödik vendégszolgálati szezont Gyenesdiáson. A rendezvényen részt vett dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke, aki emlékeztetett arra, a Balatonnál és a déli határon van hagyománya a polgárőrök közötti vendégszolgálatnak.

Dr. Túrós András, az OPSZ elnöke a Zala vármegyei rendőrfőkapitány és a keszthelyi rendőrkapitány, Gyenesdiás polgármestere, a most szolgálatba állt kékcsei vendég, illetve természetesen a gyenesdiási házigazda polgárőrök előtt úgy fogalmazott, az Országos Polgárőr Szövetségnél évekkel ezelőtt merült fel az ötlet, hogy össze lehetne kötni a kellemest a hasznossal, vagyis az OPSZ anyagi, technikai támogatásával az ország távoli részeiből polgárőrök mehetnének a Balatonhoz, és miközben közterületi szolgálatot látnak el, egyúttal nyaralhatnának is. A polgárőr egyesületek nyilván nem járhatják szabadcsapatokként az országot, a polgárőrtörvény úgy ad lehetőséget a vendégszolgálatra, ha a fogadó- és a vendégegyesület írásos együttműködést köt, és azzal az illetékes rendőrség egyetért. A vendégszolgálat a határvédelemben kitűnően működik, a Balaton többi egyesülete azonban az erőfeszítések ellenére nem él a lehetőséggel, ezért is dicséretes a gyenesdiásiak példája, tette hozzá Túrós András. Az OPSZ elnöke szólt a fokozott közterületi jelenlét fontosságáról is, arról, milyen hasznos, hogy a polgárőrök gyakorlatilag mindenhol ott vannak, helyismeretük gyakran teszi hatékonyabbá a feladatok végrehajtását. Ez a helyismeret sokat segíthet például most is, amikor a polgárőrség csatlakozott a kormány által meghirdetett kábítószer-ellenes akcióhoz.

Szabó Sándor, a Gyenesdiási Polgárőr és Vízi Egyesület elnöke köszöntőjében felidézte, honnan indult a vendégszolgálat, a 2008-as ötletből miként vált már az azt követő esztendőben valóság, hiszen az első turnus 2009 nyarán érkezett, a település két strandján kilenc héten át nyolc-tizenegy fős csapatok vigyázták a közrendet. Azóta a COVID-dal terhelt 2020-2021-es évet kivéve mindig érkeztek polgárőrök az ország különböző részeiről, így Lábatlan, Komárom, Magyarszerdahely, Nagykanizsa, Cegléd, Monok, Kunmadaras, Zalakoppány, Paks, Jászboldogháza, Várdomb, Kemecse, Tar, Kékcse, Püspökladány, Tiszaföldvár, Szeged, Dorozsma, Algyő, Domaszék, Jászjákóhalma, Héhalom, Keszthely, Balatongyörök, Szigetszentmiklós és Debrecen polgárőrei adtak már szolgálatot a Balaton partján.

Gál Lajos, Gyenesdiás polgármestere, aki maga is tagja a polgárőr egyesületnek, elismerően szólt a község, a strandok biztonsága érdekében a hazai és vendég polgárőrök által végzett munkáról. Hangsúlyozta, a forgalmas nyári hetekben sokat jelent, hogy az emberek érzékelik a polgárőrök jelenlétét. Beszélt arról is, hogy a távolról, pillanatnyilag Kékcséről érkezett polgárőröket az önkormányzat saját apartmanjában szállásolja el, és biztosítja az ellátásukat.

Dr. Vereckei Csaba rendőr dandártábornok, Zala vármegyei rendőrfőkapitány hangsúlyosan szólt a rendőrség és a polgárőrség jó kapcsolatáról, a közösen végzett munkáról. Mint mondta, nap mint nap tapasztalja, mi mindent tesznek a polgárőrök a bűnmegelőzés terén, erre szolgál kiváló példaként a vendégszolgálat.

Az elkövetkező öt hétben este 6 és reggel 6 óra között kékcsei, püspökladányi, tiszaföldvári, szegedi, domaszéki és jászjákóhalmai vendég polgárőrökkel is találkozhatnak a Gyenesdiásra látogatók.

Kép és szöveg: Gyenesdiás PVE