Motorosok áldással indulhattak útnak Sümegen

2025.05.10

2025.május 10-én, szombat délelőtt a sümegi Ferences templom előtt különleges eseménynek lehettek tanúi a helyiek és a résztvevők. Közel hetven motoros gyűlt össze, hogy részt vegyenek az ünnepélyes Harley Davidson felvonuláson.

A megjelent motorosokat Végh László, Sümeg polgármestere köszöntötte, hangsúlyozva, hogy különleges, csodatévő helyre érkeztek két keréken, és Sümeg mindig örömmel fogadja azokat, akik tisztelettel és szeretettel érkeznek a városba.

Az eseménynek azonban nemcsak ünnepélyes, hanem spirituális vonatkozása is volt. Tömördi Viktor atya Isten áldását kérte a résztvevőkre, majd sorra megáldotta a motorosokat, akik így nemcsak lelki megerősítést kaptak, hanem egyfajta védelmet is a hosszú utakra. Az áldásból részesültek a felvonulás biztonságáért felelős motoros polgárőrök, Pintér Domonkos és Széll Csaba is, akik munkájukkal hozzájárultak az esemény zavartalan lebonyolításához.

A motorosok ezután folytatták útjukat, a dübörgő motorok zaja azonban még hosszú ideig visszhangzott Sümeg utcáin, emlékeztetve mindenkit arra, hogy a szabadság és az összetartozás élménye minden út során velük van.

Forrás: Pintér Domonkos közösségi oldala