Nyárértékelő az üdülőfaluban: Csopak a Balaton gyöngyszeme
![](https://cadcfa4fcd.clvaw-cdnwnd.com/914ea860151058e7cced94e203c2597d/200000043-ab3b1ab3b3/8ba88bf92f5a4c00b964259d7f6f4b14.jpg?ph=cadcfa4fcd)
A legszebb hely számunkra a világon Csopak, mely a Balaton gyöngyszeme, erről is beszélt Ambrus Tibor a nyárértékelőn, amit az üdülőfaluban tartottak a minap. Az önkormányzati rendezvényen részt vett mások mellett Vörösmarty Éva, a megyegyűlés alelnöke, ahol a polgármester átadta a Csopak Községért Érdemérmet is.
Zsúfolásig megtelt az udvar, ahová azokat hívták meg, akik sokat tettek a településért.
Ambrus Tibor polgármester egyebek mellett kiemelte a településre
jellemző összefogást, a kitűnő közösséget. Beszélt arról is, hogy az
elmúlt időszakban többen telepedtek le Csopakon, majd kiemelte a
fiatalokat, a családokat, akik szép számmal élnek náluk, köszönhetően a
kitűnő körülményeknek, a csendnek, a nyugalomnak.
- Csopak sokszínű település - fogalmazott a polgármester, majd több
elismerés mellett a helyi közösségek javaslata alapján érdemérmet adott
át azoknak, akik kiemelkedően sokat tettek a balatoni településért.
Így virágcsokor kíséretében átadta egyebek mellett a Csopak Községért
Érdemérmet is. Eszerint a Csopak-Paloznak Horgász Egyesület és a helyi
polgárőr-egyesület javaslatára az önkormányzat képviselő-testülete az
említett érdemérmet adományozta Szűcs István, a Csopaki Polgárőr
Egyesület elnökhelyettese és egyben gazdasági vezetője részére. A
képviselők a Csopak Sport Klubban, a helyi polgárőrségben, a
képviselő-testületben és a bizottságokban végzett több évtizeden át
tartó munkájáért szintén ezzel az elismeréssel jutalmazták Bodai Csabát.
A csopaki általános iskola javaslatára ezt az érdemérmet vehette át
Horváth Katalin pedagógus is a polgármestertől.
![](https://cadcfa4fcd.clvaw-cdnwnd.com/914ea860151058e7cced94e203c2597d/200000045-0868008684/ac56fa2b38b646a682b3055ed4a45f8c.jpg?ph=cadcfa4fcd)
Fotó: Nagy Lajos
Az ünnepi esten finom ételekkel megvendégelte a jelenlévőket az önkormányzat, az emberek pedig kellemes zene mellett beszélgettek egymással.
Forrás:https://www.veol.hu/