Nyíregyházán voltak polgárőreink
A VeMPSZ is részt vett a Nyíregyházán megrendezett, országos polgárőr napon június 24-én.
A rendezvény érdekessége, hogy az 50 ifjú polgárőrből aki fogadalmat tett, abból kettő ifjú polgárőr lány megyénkből, Nagyesztergárról érkezet erre a jeles alkalomra. A meghívott vendégek beszéde és a fogadalom tétel után, az elismerések átadására került sor, ahol megyénk ismét elismerést szerzett.
Megyénkből két település is megkapta "Polgárőr Község" kitüntető címet. Az egyik település Nagyesztergár, itt a "Polgárőr Község" kitüntető címet, Murai László alpolgármester, és Dülk József egyesületi elnök vette át.
A másik település az Pétfürdő lett, itt a "Polgárőr Község" kitüntető címet Zugor József képviselő és Lujber Tibor egyesületi elnök vette át.
Az Országos Polgárőr Szövetség Elnökséges Polgárőr Érdemkereszt Arany fokozata kitüntetésben részesítette, Bérczi Oszkár János rendőr zászlóst, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság MEKTA járőrvezetőjét a Gyulafirátóti PE elnökhelyettesét.
A megyei sátrat meglátogatta Anda György rendőr ezredes, rendőrségi főtanácsos, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőr-főkapitány helyettese, és Dr.Töreki Sándor rendőr dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes, aki örömmel fogadta a hírt, miszerint Veszprém megyéből kettő ifjú polgárőr lány tett fogadalmat.
A rendezvény végén a csapat többsége elindult haza, míg akik ottmaradtak azok a város nevezetességeit tekintették meg és másnap indultak vissza megyénkbe.
Nagy Zoltán