Radnóti Emlékmenet

Radnóti Emlékmenet harmadik stációja - Nagyesztergáron volt 2014.11.04.-én.

A Szentkirályszabadjáról induló Radnóti Miklós emlék túrázókat, Olaszfaluban fogadta, a falu Polgármestere, az Általános iskola vezetése és kis diákjai. Ott csatlakoztak a Nagyesztergári Ányos Pál Általános Iskola pedagógusai és diákjai, valamint a Nagyesztergár Községi Polgárőrség.

Az időközben felduzzadt gyalog túrázó társaság az út folytatásra ismételten erőre kaptak és elindultak arra az útra, ahol 70 éve hajtották végig Radnóti Miklóst munkaszolgálatos társaival. Ez az utolsó út Szentkirályszabadjától Abdáig tartott.

Az emlékmeneten napi 15-20km-es gyaloglás várt a bátor jelentkezőkre, és közben Radnóti versek hangzottak el. A Nagyesztergári Polgárőr Egyesület hat tagja biztosította gyalogosan a gyalogtúrán résztvevő felnőttek, és a gyerekek biztonságos menetelését, és megérkezését.

Mindemellett a Polgárőrség gépkocsival végig kísérte a túrázókat, a biztonság érdekében, az esetleges balesetnél segítség nyújtás(szállítás) végett. Az érkezéskor Nagyesztergár polgármestere, a Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke,és az Iskola igazgatója és dolgozói meleg teával, üdítővel, szendviccsel, fogadták a túrázókat.

A felfrissülés Után, a felnőttek a templom falán elhelyezett II. Világháború áldozatainak emlékére felállított emléktábla koszorúzásával folytatódott.

Ezt Követően az iskola Torna termében az Iskola Igazgatója Molnárné Dunai Gabriella köszöntötte a vendégeket. Ezt követően a Nagyesztergári diákok Emlékműsorával meg emlékeztek Radnóti Miklósról és társairól.

A ez után pedig" Oly korban éltem én... " Patka Heléna Radnóti estjével zárult a rendezvény.
A folyamatosan túrázók Nagyesztergári Vendégházban lettek elszállásolva a nap fáradalmainak a kipihenése érdekében. A következő napra Veszprémvarsány település elérését tűzték ki célul, ami kb. 21km.

Köszönhetően a remek szervezésnek és a polgárőrök jelenlétének, semmi féle baleset, rendbontás nem történt a teljes menet alatt.

Radnóti Miklós: Nem tudhatom

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.