Rendkívül sikeres évet zárt a vármegyei polgárőr szövetség

2024.04.14

Évértékelő közgyűlést tartott a Bács-Kiskun Vármegyei Polgárőr Szövetség április 12-én pénteken Kiskunhalason. A közgyűlésen dr. Fekecs Dénes vármegyei elnök, az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) általános és stratégiai elnökhelyettese tartott beszámolót a múlt esztendő sok esetben kiemelkedő eredményeiről.

Fekecs Dénes beszámolója szerint a szövetség és tagegyesületeinek elmúlt évi tevékenysége megfelelt a polgárőr törvénynek, és a vármegyei szövetség, illetve saját alapszabályaiknak egyaránt. Emellett képviselte a polgárőrség érdekeit és együttműködött a partnerszervezetekkel. Fő céljuk a bűncselekmények, a társadalomban megjelenő jogsértő magatartások megelőzése, valamint a társadalmi összefogás erősítése volt, amit a maguk eszközeivel el is értek.

A vármegyei elnök kiemelte: továbbra is nagy jelentőséggel bírt számukra a külterületek biztonságának javítása, és a polgárőr létszám emelése. Emlékeztetett, hogy 2023 a Gondoskodó Polgárőrség éve volt, és az egyesületek ennek szellemében szervezték munkájukat: alapfeladataik mellett karitatív tevékenységük is igen jelentős volt. Ennek keretében előtérbe helyezték a demonstratív gyalogos, robogós, kerékpáros, illetve a külterületeken a lovas szolgálatot.

Fontos eredményként jelölte meg az elnök, hogy stratégiai partnereikkel erősödött kapcsolatuk.

Fekecs Dénes elmondta, hogy színvonalas Vármegyei Polgárőrnapot szerveztek Dunapatajon, valamint, hogy az Országos Polgárőrnapot ismét vármegyénkben, a lakiteleki Hungarikum Ligetben rendezték meg.

Mindezek mellett figyelmet fordítottak a polgárőrök képzésére. Fekecs Dénes kiemelte, Bács-Kiskunban három új egyesületet jegyeztek be a bíróságon: az Újszelek Polgárőr Egyesület, a Benedeki Polgárőr Egyesület és a Kunpeszéri Polgárőr Egyesület.

Az elnök a számok tükrében is értékelte az évet. A tagegyesületeinek száma 110-ről 2023-ban 113-ra emelkedett, a taglétszám 4836-ról 5103-ra. Ennek köszönhetően a vármegye településein megerősödött a polgárőrség – szögezte le Fekecs Dénes, aki azt is elmondta, hogy az ifjú polgárőrök létszáma a 2022. évi 240-ről 2023-ban 424 főre emelkedett, ami országosan is kimagasló.

Kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a polgárőrök a teljesített szolgálati órák számát illetően: 2023-ban több mint egymillió 97 ezer órát töltöttek szolgálatban a megye polgárőrei, ami azt jelenti, hogy egy polgárőr átlagosan 215 szolgálati órát teljesített.

A vármegye szerb határszakaszán 2023-ban a polgárőrök összesen több mint 18 ezer óra határvédelmi szolgálatot teljesítettek.

Az OPSZ Határvédelmi Polgárőr Tagozata Kisszálláson tartotta meg regionális képzését a határvédelemben szolgálatot teljesítő polgárőrök számára. A képzésen 4 vármegye 76 polgárőre vett részt. A képzés célja volt, hogy tovább növeljék a polgárőrök határvédelemben való szakszerű részvételét.

A megyei elnök kiemelte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal ápolt különlegesen jó szakmai kapcsolatot, amit mi sem bizonyít jobban, mint a 70 ezer órát meghaladó közös szolgálat a vármegye rendőreivel.

A Szövetség az elmúlt évben több mint 39 millió forint költségvetési és 5 millió forint kiegészítő támogatásban részesült a Belügyminisztériumon keresztül, ezenkívül számos forrásból érkezett támogatás, többek között az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság jóvoltából, a Miniszterelnöki Kabinetirodából és minisztériumokból is.

A vármegyében működő polgárőr egyesületekben 2023-ban 124 gépjármű állt használatában, ebből 91 jármű saját tulajdonú, 33 esetében pedig az egyesületek üzembentartóként használták a rendőrség és a helyi önkormányzatok által rendelkezésükre bocsátott járműveket. Jelenleg összesen 30 rendőrségi tulajdonú személygépjármű van tagszervezeteinek használatában, ezekből 20-at a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság biztosított számukra.

Tagegyesületeik ezen felül 99 kerékpárral, 30 segédmotoros kerékpárral és 2 elektromos kerékpárral rendelkeztek 2023-ban.

Fekecs Dénes értékelése szerint a megyei szövetség és tagegyesületei 2023-ban alapvetően megfeleltek a Kormány, a Belügyminisztérium, az OPSZ, a rendőrség, az önkormányzatok, valamint a megye lakosságának elvárásainak, a rájuk háruló karitatív és szakmai feladatokat az elvárt szinten teljesítették. Tovább tudták növelni taglétszámunkat és több mint 1 millió szolgálati órát teljesítettek a megye közbiztonságának érdekében.

Az idei célkitűzésekről szólva Fecsek Dénes azt mondta kiemelt hangsúlyt fektetnek a határvédelemmel kiegészült alapfeladataik minél eredményesebb ellátása mellett a külterületek biztonságának biztosítására, és az illegális hulladéklerakó helyek felderítésére. Tovább erősítik stratégiai partnereinkkel a kapcsolataikat, törekednek a rendőr-polgárőr közös szolgálatok számának növelésére, emellett a közlekedésbiztonsági tudatosság növelésén is dolgoznak.

Az elnök hozzátette: minden esztendőben kiemelt alkalom a Vármegyei Polgárőrnap, amit Dunapataj, a Szelidi-tón rendeznek meg június 29-én.

Fekecs Dénes végül köszönetet mondott azért a segítségért, melyet a szövetségnek, tagegyesületeiknek és polgárőröknek nyújtottak a velük együttműködő szervezetek vezetői és munkatársai. Így megköszönte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság, valamint az alárendelt rendőrkapitányságok, a határrendészeti kirendeltségek részéről nyújtott szakmai és logisztikai támogatást, együttműködést.

A vármegye több önkormányzatának, különösen a Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatának a Szövetség és a területükön működő polgárőr egyesületek számára nyújtott jelentős anyagi támogatást, a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal és Szakigazgatási Szerveitől, főként a foglalkoztatási szervektől kapott támogatást, a Bács-Kiskun Vármegyei Önkormányzat együttműködését, a Bács-Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, valamint a NAV Bács-Kiskun Vármegyei Igazgatósága részéről megnyilvánuló szakmai segítséget, és végezetül, de nem utolsó sorban az OPSZ szakmai iránymutatását, támogatását.

Az évértékelőn mások mellett felszólalt még dr. Gulyás Zsolt rendőr dandártábornok, a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság főkapitánya, rendészeti főkapitány-helyettese, dr. Valóczki Ferenc rendőr ezredes, és Csorba Sándor, a Határvédelmi Tagozat elnöke.

Szöveg: Horváth Péter/ Baon.hu

Fotók: Vincze József