Rendőr-polgárőr szakmai nap Tatabányán és Tatán

2024.04.15

Két helyszínen zajlottak az április 13-án megrendezett rendőr-polgárőr szakmai nap programjai. A rendezvény a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság tatai csapatpihenőjében kezdődött, ahol a megnyitót követően elismeréseket adtak át.

Olyan rendőrök és polgárőrök munkáját jutalmazták, akik kiemelkedő tevékenységükkel példaként állíthatók a közösség elé. Az rendezvényen a főkapitányság és a rendőrkapitányságok vezetői mellett részt vett dr. Túrós András nyugállományú rendőr altábornagy, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke is.

A Polgárőr Akadémia keretén belül a nap első felében szakmai egyeztetés zajlott a rendőr és polgárőr vezetők között, megbeszélték a közös feladatokat. Hangsúlyozták, hogy a rendőrség és a polgárőrség stratégiai partnerek, a folyamatos szakmai konzultációknak és képzéseknek köszönhetően pedig az együttműködés évről évre szorosabb és hatékonyabb.

Délután kutyás rendőröket és polgárőröket képeztek Tatabányán. A gyakorlati feladatok során a résztvevőknek három helyszínen különböző szituációkban kellett helytállniuk. Ezután Molnár Zoltán, az Országos Polgárőr Szövetség Kutyás Szolgálati és Állatvédelmi Tagozatának elnöke vezetésével kiértékelték a végrehajtást.

A szakmai nap zárásaként a rendőrség és a polgárőrség vezetői visszatértek Tatára, ahol kihelyezett elnökségi ülésen értékelték a szakmai napot. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a hasonló képzések elősegítik a rendőrség és a polgárőrség közötti együttműködést, ezért célként tűzték ki további szakmai programok megszervezését.

police.hu