Rendőrök és polgárőrök segítik az iskolába jutást

2017.09.02

Az iskola rendőre program egyik fontos eleme a forgalomsegítés a reggeli becsengetés előtt. Az akcióban a rendőrség munkatársai mellett polgárőrök is részt vesznek.

Császárné Elek Veronika címzetes rendőr alezredes, a Pápai Rendőrkapitányság kiemelt megelőzési főelőadója elmondta, a kezdeményezésben több pápai oktatási intézmény érintett szeptemberben, elsősorban a forgalmasabb gyalogos-átkelőhelyek közelében fekvő általános és középiskolák.

- Pápa több iskolájánál polgárőrökkel és rendőrökkel találkoznak reggelente az iskolába érkezők - tájékoztatott Császárné Elek Veronika. - Tapasztalataink szerint már az egyenruha jelenléte is óvatosságra inti a gépjárművezetőket. Azt kértük a kollégáktól: a rendőri jelenléttel segítsék a forgalmat, és figyeljenek arra, hogy a gyermekek balesetmentesen át tudjanak haladni az úttesten - magyarázta a kiemelt megelőzési főelőadó. Kiemelte, a járásban minden általános és középiskola rendelkezik iskolarendőrrel.

A pápai Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola első osztályos kisdiákjai foglalkoztató füzetet kaptak a rendőrségtől
Fotó: Polgár Bettina

- Az oktatási intézményekben az iskolarendőrök plakátokat függesztettek ki. Ezeken az elérhetőségüket a pedagógusok és gyermekek is láthatják, így bármikor, ha problémájuk adódik, felvehetik a kapcsolatot a rendőrrel akár e-mailben, akár telefonon vagy személyesen is - magyarázta a címzetes rendőr alezredes, aki hozzáfűzte, a programon belül folytatni fogják a bűn- és baleset-megelőzési foglalkozásokat.

- Az első tanítási napon egy különleges iskolakezdési akcióval készültünk. Ellátogattunk a Munkácsy Mihály iskolába, ahol az alsó tagozatos diákoknak közlekedési és bűnmegelőzési feladványokkal kedveskedtünk, illetve természetesen vittünk rendőrautót, egy csapatszolgálati pajzsot, és kerékpár-regisztrációval is jelen volt a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztálya - fejtette ki.

Császárné Elek Veronika elmondta, tapasztalataik szerint a pedagógusok nagyon jó kapcsolatot alakítottak ki az iskolarendőrökkel. - Ha olyan probléma merül fel, ami még nem igényel rendőri intézkedést, tehát feljelentés megtételét nem indokolja, a pedagógus azonban úgy érzi, szükség lehet rendőri beavatkozásra, akkor minden esetben értesítik az iskolarendőrt. Előfordulhat, hogy a rendőrség munkatársa már azzal is eredményt ér el, ha beszélget a diákokkal és elmondja nekik, hogy cselekedeteiknek milyen jogkövetkezményei lehetnek. Ilyen a tavalyi évben több esetben is előfordult, és sokszor számoltak be arról a pedagógusok, hogy ezt követően megszűntek a problémák - zárta a kiemelt megelőzési főelőadó.

SZÜKSÉG VAN AZ ODAFIGYELÉSRE

Az Országos Rendőr-főkapitányság kiemelte, szeptemberben az iskoláskorú gyermekek veszélyeztetettsége magasabb az átlagnál.

A nyári vakáció után egyszerre, tömegesen jelennek meg a napi közlekedésben, még él bennük a nyári, felszabadult állapot, ez csökkentheti veszélyérzetüket. Ezért szükséges, hogy a járművezetők felkészüljenek az elmúlt hónapoktól jelentősen eltérő szeptemberi közúti forgalomra, az őszi időszakkal járó speciális kockázatokra.

Kiemelték, a rendőrség évtizedek óta kiemelt feladatának tekinti a gyermekek védelmét.

Az iskola rendőre program célja a kisiskolások balesetmentes közlekedésének, szabálykövető magatartásának elősegítése, közlekedési ismereteik bővítése, a gyermekek biztonságát veszélyeztető tényezők feltárása, megszüntetése.

Az Országos Balesetmegelőzési Bizottság plakáttal, fényvisszaverő kulcstartóval, elsősöknek foglalkoztató füzettel, tornazsákkal, láthatósági mellénnyel, fényvisszaverő matricával, karpánttal, 100 ezer fluoreszkáló szilikonos karkötővel támogatta a programot. Ezeket az eszközöket az iskolarendőrök juttatják el az oktatási intézményekbe.

Forrás:https://veol.hu/