Rendőrség és polgárőrség: gyümölcsöző együttműködés

2018.02.25

A Veszprém Megyei Polgárőr Szövetség évértékelőt tartott 2018. február 17-én, Pétfürdőn, a Közösségi Ház és Könyvtárban, tudtuk meg Kucsera Katalin megyei rendőrségi sajtóreferenstől.

A rendezvényen részt vett a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, a megyei rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes, a kapitányságvezetők, illetve a zirci rendőrőrs parancsnoka. Dézsi János, a Veszprém Megyei Polgárőr Szövetség elnöke az elmúlt év feladatait, eredményeit értékelve kiemelte, hogy az önkormányzatokkal, a rendőrséggel és a katasztrófavédelemmel példaértékű az együttműködés.

Fotó: Rendőrség

Méltatta a Nagyvárosi Bűnmegelőzési Program jelentőségét, melyben a polgárőrök 2016 óta részt vesznek. Tarcsa Csaba rendőr dandártábornok, megyei főkapitány köszönetét fejezte ki a polgárőröknek azért az áldozatos munkáért, amelyet a közbiztonság, a lakosság érdekében tesznek. Hozzátette, továbbra is számítanak az együttműködésre, a rendőrség minden segítséget megad a jövőbeni munkájukhoz. A találkozón több elismerést is átadtak, a díjazottak munkáját Borbély Zoltán rendőr alezredes, megyei közrendvédelmi osztályvezető, egyben a Veszprém Megyei Polgárőr Szövetség szakmai alelnöke ismertette. Kiosztották a kiemelkedő Polgárőr érdemkereszt arany, ezüst és bronz fokozatát.

Fotó: Rendőrség

Turza Zsolt rendőr őrnagy, a Várpalotai Rendőrkapitányság őr-járőr alosztályának vezetője a Polgárőr érdemkereszt ezüst fokozatát, míg Gőczéné Nagy Barbara rendőr főtörzsőrmester, az Ajkai Rendőrkapitányság körzeti megbízottja üvegkerámia emlékplakettet vehetett át. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője "Sárkányölő Szent György" emlékplakettet adott át elismerésként több polgárőrnek. A jutalmazottak az elmúlt évben nyújtott kiemelkedő teljesítményükkel jelentősen hozzájárultak a megye közbiztonságának fenntartásához.

Forrás:https://www.veol.hu/