Szezonzáró értekezletet tartott a Polgárőrség
A nyári idegenforgalmi szezont értékelte az Országos Polgárőr Szövetség az október 10-én Balatonőszödön megtartott konferencián.
Az összejövetelen a négy megye tóparti egyesületeinek és megyei szövetségeinek a képviselői melett megjelent dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) elnöke, Zámbó Péter, az OPSZ szakmai alelnöke és Pungor János rendőr ezredes, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti igazgatója is.
Az ülést Peszt Péter, a Somogy Megyei Polgárőr Szövetség (SMPSZ) elnöke nyitotta meg. A Somogy megyei elnök köszöntötte a megjelenteket. Elsőként Horváth Róbert, a Zala Megyei Polgárőr Szövetség elnöke kapta meg a szót, aki ismertette a nyári idegenforgalmi szezon Zala megyében végzett polgárőr tevékenységeit. Beszámolójában elmondta, hogy Zala megyében négy település polgárőr egyesületei vettek részt a szezonnal kapcsolatos teendőkben, amelyekre már előre sikeresen felkészültek. "A polgárőrök számára is nagyon fontos a települések közbiztonsága, hiszen ők is helyi lakosok"-mondta. Beszélt arról, is hogy mindenütt sok rendezvény volt, amely nagy kihívást jelentett a polgárőrök számára, de ezzel a kihívással mindenhol sikeresen megbirkóztak. Említette, hogy Keszthely esetében a szórakozási lehetőségeket többnyire kiszorították a belvárosból a Balaton-part irányába a Városi Strand területére. Az ott lévő szórakozóhelyek az évek során nagyon vonzóvá váltak a környező települése, de még a szomszédos megyék fiataljai számára is, akik a nyár folyamán nagy létszámban érkeztek a Balaton fővárosába. Ez nagy kihívást jelentett mind a rendőrség, mind a polgárőrség számára. A Zala megyei polgárőrvezető külön kiemelte a gyenesdiási Vendégpolgárőr Programot, amely nagyon sikeres volt a nyár folyamán. Horvát Róbert beszéde végeztével megköszönte a Zala megyei polgárőrök munkáját.
A következőként Kovács Imre, Veszprém megye polgárőr
vezetője kapta meg a szót, aki elmondta, hogy a megye 28 egyesülete
közel ötszáz fővel vett részt a nyári idegenforgalmi szezonnal
kapcsolatos teendőkben. Ebben a számban nem csak a Balaton-parti, hanem
háttértelepülések polgárőr egyesületei is benne vannak, amelyek az
egész nyár folyamán segítették a munkát. A megyei szövetség elnöke
elmondta, hogy a nyárra való felkészülés Veszprém megyében évek óta már
télen elkezdődik; amely a több hónapos készülést követően a nyári
hónapokban kerül végrehajtásra. Ezt követi egy lezáró, elemző szakasz,
amely során értékelik a szezonban elvégzett munkát. Ebből a
feladatkörből kiemelte a strandszolgálatot, amelyet nagyon fontosnak
tart. Ezzel kapcsolatban hozzátette, hogy fontos, hogy a polgárőrségek a
lakosság biztonságérzetét növeljék, és segítő kezez nyújtsanak a helyi
önkormányzatoknak. Az idei évben az idegenforgalmi szezonnal
kapcsolatos polgárőr tevékenységet Veszprém megyében Dézsi János
elnökhelyettes koordinálta. Kovács Imre zárásként elmondta, hogy
fontosnak tartja a többi érintett megyei szövetséggel a
tapasztalatcserét is, mint mondta, nagyon jó példa erre az éppen futó
értekezlet.
Ezt követően Peszt Péter, a Somogy Megyei Polgárőr
Szövetség elnöke kapta meg a szót. A Somogy megyei vezető elmondta,
hogy a megyében 12 egyesület mintegy 360 polgárőre látott el
szolgálatot a nyári idegenforgalmi szezon alatt. A somogyi polgárőrök
nagyon nagy munkát végeztek a Balaton déli-partján, és sok esetben a
helyi egyesületeket kisegítették a háttértelepülések polgárőrségei is. A
szolgálatellátások történtek személygépkocsival,
segédmotorkerékpárokkal és kerékpárokkal is, amelyek közül az
utóbbiaknak nagy előnye, hogy a fesztiválok alatt a nehezen
megközelíthető területeket is könnyedén meg tudták velük közelíteni. A
rendezvények közül kiemelte a Zamárdiban megrendezett Balaton Soundot,
illetve a Boglári Szüret Fesztivált, amelyek százezres nagyságrendben
vonzották a hazai és külföldi látogatókat. Hozzátette, hogy ezekre a
rendőrséggel közösen sikeresen felkészültek. Egy új egyesületről is
beszámolt a megyei szövetség elnöke. A Fonyód-Balatoni Vasúti Régió
Polgárőr Egyesület, amely tagjai a nyár folyamán rengeteg kiemelt
szolgálatot láttak el.
Peszt Péter azt is elmondta, hogy nyáron a polgárőrök munkájukból
adódóan is sokkal jobban lekötöttek, amelyre fel kell készülni.
Felvázolta, hogy a következő évben bele kellene vonni a nyári
idegenforgalommal kapcsolatos akciókba a 14-18 év közötti fiatalokat,
és élni a Diákszolgálati Munkaprogram nyújtotta lehetőségekkel, hiszen
ezek a fiatalok főleg nyáron érnek rá. Hozzátette viszont, hogy ennek
az előkészítését már most el kell kezdeni. A megyei szövetség elnöke
felvázolta, hogy a megyében a polgárőr egyesületek tekintetékben
legalább 20 %-os létszámbővítést szeretnének elérni, amelyet már most a
télen el kell kezdeni, hogy az új tagok a nyárra már igazolvánnyal
ellátott, felkészült polgárőrökként láthassanak el szolgálatot. "Nagyon
fontos, hogy polgárőrök a nyári idegenforgalmi szezonban idelátogató
vendégekért is vannak"- emelte ki beszédében. Peszt Péter beszélt az
egyesületi elnökökre nehezedő magas adminisztrációs teherről is, amely
mint monda, tíz évvel ezelőtt a munka 5 %-át tette ki, de mára ez
felcserélődött. Felvetette ezzel kapcsolatban a változtatás
szükségességét, és egy lehetséges megoldásként javasolta, hogy ehhez
kérjék az adminisztrációs feladatok ellátására alkalmas egyesületi
tagjaik segítségét, illetve hozzátette, hogy az ősz folyamán az
egyesületek vezetői részére területenként képzéseket fognak tartani.
Következő előadóként Cseh István, a Fejér Megyei
Polgárőr Szövetség elnöke tartotta meg beszédét. Elmondta, hogy már a
szezon kezdete előtt felvették a kapcsolatot a rendőrséggel és az
önkormányzatokkal, egyeztettek velük és megtervezték a nyárra vonatkozó
stratégiát. A megyei szövetség elnöke elmondta, hogy Fejér megyében az
idegenforgalmi szezonban 630 fő polgárőr 3747 óra szolgálatot
teljesített, és Velencei-tó térségében a nyár folyamán 78 kiemelt
program került megrendezésre, amelynek biztonságos megrendezése a
polgárőrök érdeme is. A megyei vezető hozzátette, hogy nem csak a
tóparti települések egyesületei vettek részt ebben, így kilenc egyesület
végzett konkrét feladatokat. Ennek eredményeként a rendőrséggel
közösen sikerült megfékezni a rendbontásokat. Cseh István ezt óriási
eredménynek értékelte, de kiemelte emellett, hogy nagyon jó munkát
végzett a nyár folyamán a Gárdonyi Polgárőr Egyesület és a Skorpió
Egyesület, amelyek a rendőrséggel együttműködve a nyár folyamán több
alkalommal hajtottak végre sikeres gépjármű-felderítési akciókat. A
megyei elnök hozzátette, hogy kiemelt együttműködés volt a tóparti
üdülőkkel, éttermekkel, szórakozóhelyekkel, vasútállomásokkal, és ezek
biztonságát igyekeztek mindig fokozottan szem előtt tartani.
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság részéről Pungor János rendőr
ezredes tartott beszédet. A rendőri vezető nagyon pozitívan értékelte a
polgárőrök munkáját. Mint mondta, nagy segítséget nyújtottak a
háttértelepüléseken is, ahol a nyári átcsoportosítások miatt kevesebb
rendőr volt. Külön kiemelte emellett a Polgárőrség karitatív
tevékenységeit is, illetve a rengeteg rendezvény biztosításában való
polgárőr részvételt. Pungor János bemutatta a résztvevőknek az idei és
összehasonlításképp a tavalyi statisztikai adatokat, amelyekből kitűnt,
hogy figyelemreméltó számban csökkentek mind a személy, mind a vagyon
elleni bűncselekmények, amelyben a polgárőrök munkája is benne van.
Zárásul a rendészeti igazgató megköszönte a polgárőrök nyári munkáját.
Dr. Túrós András: Örüljetek és legyetek büszkék arra, hogy a Balaton partján illetve a Velencei-tó partján éltek, és itt lehettek polgárőrök!
Dr. Túrós András, az
Országos Polgárőr Szövetség elnöke köszönetet mondott a Balaton és a
Velencei-tó környékén dolgozó polgárőröknek. "Örüljetek és legyetek
büszkék arra, hogy a Balaton partján, illetve a Velencei-tó partján
éltek, és itt lehettek polgárőrök!" - mondta. Beszédében kihangsúlyozta,
hogy a Balaton és a Velencei-tó közbiztonsága Magyarország érdeke és
Magyarország közügye, így nem véletlen, hogy a Rendőrség már 25 éve és
az OPSZ pedig 12 éve közvetlenül segíti a Balaton és a Velencei-tó
környékén elhelyezkedő polgárőr egyesületeket. Az OPSZ elnöke még
egyszer köszönetet mondott az idegenforgalmi szezonban résztvevő
polgárőröknek, akik jól teljesítettek, és gratulált az általuk elért
eredményekhez. Dr. Túrós András beszélt arról is, hogy átadásra kerül
egy kitüntetés, amely "A Balaton Polgárőre" címet viseli. Ezt az a
polgárőr kapja, aki a nyári idegenforgalmi szezon alatt kiemelkedő
tevékenységet végzett. Az elnök elképzelhetőnek tartja, hogy ezt a címet
jövőre, akár egy polgárőr egyesület is megkaphatja, mint "A Balaton
Polgárőr Egyesülete". Említés került arról is, hogy a nyáron az Országos
Polgárőr Szövetség négyszáz pólóval támogatta a balatoni polgárőröket,
ám ez csak a kezdet, ugyanis dr. Túrós András bejelentette, hogy 2015.
májusáig az összes Balaton-parti egyesület polgárőrét el szeretnék
látni új típusú formaruhával, hogy a következő év nyarán már ezekben
láthassák el a szolgálatukat. "Nagyon nagyra értékelem a
gyenesdiásiaknak a kezdeményezését, mások elé pedig példaképül állítom
ezt a vendégpolgárőr szolgálatot, amelyet ők már meghonosítottak" -
mondta.
Dr. Túrós András végezetül elnöki dicséretben részesítette a nyári
idegenforgalmi szezonban kiemelkedő teljesítményt nyújtott
polgárőröket.
Cikk és fotó: Magyar Márk László
Forrás:https://www.opsz.hu