Tanyaprogram – segítségnyújtás Szentes térségében

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat kérésére a külterületen élőknek juttatott el tartós élelmiszereket január 8-án a Szentes Polgárőr Egyesület.
Az élelmiszercsomagokat nagy örömmel fogadták az érintettek, hálás szívvel, kedves szavakkal köszönték meg a figyelmességet. Az idős, egyedül élő emberekre különösen nagy figyelmet fordít a polgárőrség, sokak szinte családtagként várják őket.
Vörös kód van életben január 8-án 20 órától szombat reggel 8 óráig. Elébe mentünk egy ember megfagyásának, mert időben érkeztünk. Ugyanis ha nem is megyünk be minden tanyába ilyenkor mikor a külterületet járjuk, azért azt is figyeljük, hogy füstöl-e a kémény, illetve van-e mozgás!?
Megérkeztünk egy tanyához, ahol kitartóan kopogtattunk mire végül nagy nehezen ajtót nyitott egy férfi. Rögtön a hogylétéről érdeklődtünk mire mondta, hogy gyenge és fáradt. A beszélgetés során kiderült, hogy elfogyott a tűzrevalója is. Telefonon megkerestük a térség önkormányzati képviselőjét, aki értesítette a férfi egyik hozzátartozóját és referálta neki az esetet. A helyszínen maradtunk, míg megérkezett a segítség, majd a hozzátartozó intézte a további sorsát,- mondta el Faragó János elnök.
Szentes külterülete igen nagy, egy szolgálat alkalmával nehéz mindenhova eljutni, de igyekeznek mindenütt megjelenni, ahol szükség van a segítségre. Kérjük a lakosságot, hogy most különösen figyeljenek egymásra és egyedül élő embertársukra!
Fotó: Paksi Anikó
Szöveg: ifj. Faragó János
Hírszerkesztő: Magyari Béla