Tudásukat finomíthatták az ifjú polgárőrök a kecskeméti lovas táborban

2023.11.01

Elméleti és technikai tudását fejleszthette 11 ifjú polgárőr az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) Lovas Tagozata által szervezett négy napos Polgárőr Ifjúsági Lovastáborban, a Neumann János Egyetem Hírös Népfőiskolai lovardájában. Az esemény ünnepélyes zárását október 30-án hétfő délután tartották a lovardában. A lovas tapasztalattal már rendelkező ifjú polgárőrök lovastudását a lovasoktatás nagy hagyományokkal bíró Örkénytábori módszere szerint finomították, melynek alapja a rend, a fegyelem, és a pontosság. A képzők, Sovák Péter és Sallay Sándor lovasedzők a lovaglás alatti fegyelmet, az odafigyelést, a helyes ülést, és a fiatalok lóval történő általános bánásmódját finomították. A táborozóknak a lovarda biztosította a lovakat. A táborozokat Pécsi Krisztina Békés vármegyei, és Gyalai Szandra, Bács-Kiskun vármegyei lovas polgárőrök segítették a négy napban.

A tábor zárásakor dr. Radácsné Reszegi Rita, az OPSZ Lovas Tagozat elnöke köszöntőjében kiemelte: a táborban tanultak, mint az önfegyelem, a kitartás, és a szellemiség a fiatalok számára a hétköznapokban is jól használható erények. Radácsné Reszegi Rita elmondta, hogy a lovas polgárőrök nagyon fontosak a polgárőrség számára, amit a számok is mutatnak: az 1100 lóháton járőröző polgárőr idén már 80 ezer órát töltött szolgálatban, vigyázva a külterületeken élők biztonságát.

Dr. Fekecs Dénes, a Bács-Kiskun Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke köszöntőjében a méltatta a tábor szervezettségét és hasznosságát. Hangsúlyozta: Bács-Kiskunban van a legtöbb lovas polgárőr, csakúgy, mint ifjú polgárőr. Utóbbiak száma immár közelíti az ötszázat. A megyei elnök kiemelte, hogy az ország legnagyobb megyéjében nagy hagyománya van a lovaglásnak, és a lovas sportnak, amiről számos helyszín is árulkodik, és nagyon közel áll a megyei lakosság szívéhez a lovas tevékenység. Kihangsúlyozta, hogy nagy szükség van mind az ifjú polgárőrökre, mind a lovas polgárőrökre a megyében, és országszerte egyaránt, és a tábor hozzájárul az utánpótlás erősítéséhez.

A házigazdák, Kosztyu Róbert telepvezető, és Kendrella Ágnes szakmai oktató is örömét fejezte ki, hogy a lovarda adhatott otthont a tábornak, és mint fogalmaztak, a jövőben is szívesen biztosítanak lehetőséget a lovas tábornak.

A köszöntők után a szervezők minden táborozónak oklevelet és ajándékot adtak.

Fotó és szöveg: Horváth Péter/baon.hu