Városlőd-Csehbánya Egyesület sikerei
László Mihály elnök úr beszámolója

Tisztelt Elnökség!
"A tavasz folyamán, az ellenőrzési területünkön tevékenykedő két bűnelkövető csoportot
sikerült tetten éri, és a rendőrségre adni.
Az egyik csoport a magánházakat és az üzleteket szemelte ki célul, és
behatolva italárut,dohányárut valamint utalványokat és készpénzt
tulajdonítottak el.
A másik csoport üzemanyagra, színesfémlopásra és engedély nélküli fakitermelésre
szakosodott.
Az első csoport tetteseit és tetteit a körzeti megbízottunkkal közösen,
lakossági megfigyelés és adatgyűjtés során sikerült felderíteni és az
igazságszolgáltatásnak átadni.
A másik csoport tevékenységét folyamatos megfigyeléssel, - melyben az
oroszlánrészt az Újmajorban lakó polgárőreink végezték- sikerült
lefülelni. Folyamatosan tájékoztattak, illetve a helyszínre hívtak,
amikor a szabálykésesről tudomást szereztek illetve-azokat elkövették."
A beszámoló levél