Híreink

Ősszel és télen a rossz időjárási körülmények között, hűvös, párás időben is járják a szőlőhegyet, a mezőgazdasági területeket, az erdőket a Sümegi Polgárőr Egyesület lovas tagozatának a tagjai.

Túros András, az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) elnöke szerint a polgárőrség 2010 és 2018 között az aranykorát élte, éli.

Nagy öröm volt rátalálni a diákra, aki lemaradt a társaitól, és eltévedt a bakonyi erdőben, így nyugtázta a találkozást Matyók István, a bakonyszentlászlói Szent László Polgárőr Egyesület tagja.

A tavaszi akcióhoz hasonlóan 2018.10.27-én került megrendezésre a Vas, Veszprém és Zala megyével közösen szervezett Hármas Megyehatár Közbiztonsági Nap.

Az OPSZ Elnöksége és Rendőrség kérése alapján felhívom a figyelmeteket, hogy ez évben az október 23.i ünnep négy napos hosszú hétvége lesz. Felkérek minden Polgárőr társamat az ünnepi rendezvényeken a helyi szokások szerint működjetek közre a biztosításokban.

Az elmúlt évek hagyományainak megfelelően idén is összejöttek a Veszprém megyei polgárőrök, hogy együtt ünnepeljenek, anekdotázzanak, barátságokat kössenek, illetve a régi kapcsolatokat felelevenítsék. Szeptember 15-én Balatonkenese adott helyet az éves találkozójuknak.

Első alkalommal, egyben hagyományteremtő szándékkal csoporttalálkozóra hívta meg a XII. Polgárőr Akadémia helyszínén Rézműves Károly, balatonkenesei polgárőr egyesületi alelnök a kurzus résztvevőit Balatonkenesére a XIV. Országos Lecsófesztiválra.

A kiképzés, majd a sikeres vizsga után két kuvasz is segíti a sümegi polgárőrök munkáját. A kuvasz fajtamentés keretében az Országos Polgárőr Szövetség márciusban 7 kutyát kapott, amelyből 2 Sümegre került.

A lakosságnak a polgárőrök feladatairól a rendezvények biztosítása és a közterületi szolgálat jut eszébe, pedig tevékenységük ennél szerteágazóbb. A környezeti károk megelőzése, észlelése, bejelentése, az idősekre és gyermekekre való odafigyelés is a feladatuk.

Ízeiben, illatában harmonikus és hagyományőrző, tálalásában étvágykeltő, így érvelt a finom, magyaros hurka és kolbász mellett a győztes csapat képviseletében Zubor Zoltán őrnagy a hétvégén, a Magyar Honvédség Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központjában (MH KKK) a kolbász- és hurkatöltő versenyen.

Szápárhoz közeli kereszteződésben történt a borzalmas baleset, tudtuk meg Hegedűs Zoltántól a Szápár Polgárőr Egyesület elnökétől.